Íme, Magyarország legendás focibajszai. Oh, sir!

  1. 11 / 11

    Csank János

    Úgy tartja a magyar mondás, hogy bajusz Csank egy van, de biztosíthatunk mindenkit, hogy bár az illető úriember arcszőrzete valóban markáns, számos kackiás versenytársa akad még a magyar futball világában. Csank János egykori szövetségi kapitány (’96-’98) 1984 óta edzősködik, két magyar bajnoki címmel büszkélkedhet: egyet nyert a Vác, egyet a Ferencváros csapatával. Hogy a mágikus bajusznak ebben mennyi szerepe volt, azt brit tudósok jelenleg is vizsgálják.

  2. 10 / 11

    Koszta János

    Csank követője a legbajszosabb magyar kapus, Koszta János, aki épp az előd kezei alatt lett bajnok a Váccal a ’93-’94-es szezonban. A háromszoros válogatott hálóőr a Videotonnal UEFA-kupa-döntőt játszott, néha még manapság is elmorzsolunk egy-egy könnycseppet azokra a szép időkre visszagondolva, amikor a magyar bajuszbrillantin fénye megvakította Európa csatárait, s így meneteltünk boldogan a Real Madrid ölelő karjaiba. Hüpp.

  3. 9 / 11

    Topor Antal

    Bajuszkontesztünk egyik legesélyesebb indulója a 48 éves Topor Antal, aki a Haladás, majd a Fradi vízhordólegényeként írta be magát arany betűkkel a drukkerek szívébe. Kicsit csodáljuk, hogy nem csapott le rá valamely neves budapesti borbélyüzlet, pompás reklámarc válhatott volna belőle! A Fradival Magyar Kupát nyert, majd hat évet játszott német alsóbb osztályokban, ami némi magyarázatul szolgál a frizurájára. Mellékállásban Rudi Völler dublőre.

  4. 8 / 11

    Payer Imre

    Ő volt a Fradi első igazolt vidéki játékosa: Győrből került a fővárosba, és ejtette ámulatba a lelátók hölgyeit. Azt mondják, hátvédpárja, Rumbold hatására a női kalapok megsokasodtak a nézőtéren – nos, szemernyi kétségünk sincs afelől, hogy ebben jelentős szerepe volt Payer kackiás bajszának is. Bécsbe igazolt, majd Zuglóba tért haza azt jó előre meghagyta, hogy vegyék be a szerződésébe: szeretett csapata, a Fradi ellen nem hajlandó pályára lépni. Természetesen senki se akarta összeakasztani vele a bajszát, így belementek.

  5. 7 / 11

    Mracskó Mihály

    Mracskó Mihály, avagy a jobbhátvéd, akinek 1997-es, MTK-Győr meccsen rúgott csodagólját Altintop másolta, bajuszát pedig minden, magára valamit is adó hipszter remegő ajkakkal stíröli, reménykedve, hogy egyszer ő is elsajátíthatja a fentebb stílt. A Telekgerendás MDSE játékos-edzője huszonötszörös válogatott, MNK-győztes, játszott Békéscsabán és Győrött, majd egy hirtelen éghajlatváltással Kínában találta magát. Mondják, hogy nyomában több kínai borbély visszaadta működési engedélyét, mivel vendégeik egyik napról a másikra mlackót szerettek volna vágatni.

  6. 6 / 11

    Bede Ferenc

    Az NBI legendás hírű játékvezetője, Bede Ferenc végzettségét tekintve elektrotechnikai műszerész, bár mérnöki pontossággal befújt ítéletei nem mindig váltottak ki nagymérvű örömöt a technikailag kissé fejletlen közönség hangadóiból – egy ízben például alkoholszondát dugtak az orra alá a lefújás után (megjegyezzük: Bede józanon fújt). 2002-2003-ban az év játékvezetőjének választották, kilenc évig működött FIFA-bíróként. Legszívesebben mégis pajkos kis bajszát emlegetjük, amelynek hála úgy fest, mint egy snájdig katona a negyvenes évek hollywoodi filmjeiből.

  7. 5 / 11

    Disztl László

    A Vidi UEFA-kupa-döntős csapata igen erős volt bajusz tekintetében: Koszta mellett a védelem oszlopa, Disztl László is Poirot hősi emlékét ápolta arcszőrzetével. Ha a Honvéd-drukkereket álmukból felébresztik, és Disztl nevét kiáltják feléjük, kórusban felelik, hogy két bajnoki cím, arcszőrzet! Hogy egy őshonvédost idézzünk: „volt akkora valaki, hogy Kanttal a kezében is kikeresztezett volna mintaszerűen, miközben kissé elmeditál a lét értelmén." Hát, így. Disztl jelenleg edzősködik, a gyermekekbe remélhetően a jó magyar bajusz szeretetét is beleneveli majd a becsúszó szerelés mellett.

  8. 4 / 11

    Plókai Attila

    Plókás, a bombázó tíz évig dobogtatta a Honvéd-drukkerek kicsi szívét a védősorban robotolva. Aktív pályafutása fénykorában úgy festett, akár egy Cantonába oltott János vitéz, hajh, azóta se láttunk olyan helyre kis bajuszt széles e világon! Plókai a kilencvenes években megjárta az NBI dobogójának mindhárom fokát, a ’92-’93-as idényben bajnok is lett, és egészen 2005-ig nyomta az első osztályban.

  9. 3 / 11

    Garaba Imre

    Bár az 1958-as születésű hátvéd egykoron még a francia és a belga bajnokságot is megjárta, ma már távol tartja magát a futballtól, még edzőként sem része a közegnek: politikai pályára lépett, majd lemondott képviselői mandátumáról. Így már csak megfakuló emlékeink zavarosából halászhatjuk elő enyhén hullámos frizuráját, mely után még Clark Gable fodrásza is elégedetten csettintett volna. Na, de fogható-e Gable bajsza Garabáéhoz? A válaszunk egyértelmű: NEM!

  10. 2 / 11

    Fazekas László

    Az Újpesti Dózsa egykori kiválósága 1968-ban olimpiai bajnok lett, Mexikóban azóta is ott függ kissé megfakult képe minden valamirevaló borbélyüzlet falán. Jelenleg Belgiumban él, saját bevallása szerint a magyar futballt úgy, ahogy van, el kell felejtenünk, de azért reméljük, nem haragszik meg, hogy beemeltük a Player bajusz-Pantheonjába. 33 évesen igazolta le az Antwerpen, ebből is látszik, hogy a bajusz élet, erő, egészség!

  11. 1 / 11

    Schlosser Imre

    A Schlózi, a karikalábú balösszekötő, aki miatt ölre mentek a Fradi és az MTK drukkerei, aki állóháborút robbantott ki átigazolásával 1916-ban. Európa-szerte híres volt, megfordult a Wiener AC-ben is – edzőként pedig elhalmozták szerződésajánlatokkal Lengyelországtól Svédországig. Up-to-date-ségére nincs is jobb példa, mint az, hogy bajuszával diktálta a divatot: épp ugyanolyat viselt, mint bizonyos Charles Chaplin az Újvilágban – vele egyidőben!

    Nézd meg a futballtörténet leggázosabb frizuráit is!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés