A magyar teniszező utoljára 5 évvel ezelőtt játszhatott ATP verseny főtábláján, ám most újra belekóstolhatott ebbe a légkörbe a horvátországi Umagban zajló tornán, és ha már eljutott idáig, be is húzta a meccsét.

A győzelemhez óriásit kellett küzdenie. Balázs Attila már a selejtezők során is meglepetést okozott, hiszen 6:3 7:5 arányban az orosz Rublevet is megverte, aki jelenleg a világranglista 74. helyét foglalja el. Ez már idén a harmadik top 100-as ellen aratott diadala volt.

Az igazán nagy siker azonban csak ezután következett, amikor is a bosnyák Dzumhur (79.) ellen lépett pályára - immáron a főtáblán - és brutálisan nagy küzdelem árán őt is felülmúlta.

Az első szettet meglepően simán húzta be a magyar játékos (6:3), ám aztán zsinórban 9 játékot bukott el. A felzárkózást tehát 0:3-nál kezdte meg a döntő játszmában (miután a második szett 6:0-ával lett a bosnyáké), majd 2:5-ről is fel tudott jönni, hogy végül hihetetlen izgalmak közepette, breaklabdák és meccslabdák után behúzza a harmadik játszmát 7:5 arányban.

Croatia Open Umag on Twitter

Attila Balazs beat @DzumhurDamir 6-3 0-6 7-5 after an exciting match! Congrats!?? #atpumag https://t.co/DQmAJVW8Sn

Az igazán nagy erőpróba pedig csak most következik, hiszen a 16 között a belga Goffin vár rá, aki a torna első kiemeltje, és a világranglista 14. helyén tanyázik. Egy ilyen kaliberű játékos ellen nincs veszítenivaló, Balázs Attila pedig már így is sokat nyert, hiszen az eddig megszerzett 32 ATP pontjával a 160. hely környékére jöhet fel, ám egy további győzelemmel élete legjobbját (153.) is túlszárnyalhatná. Nagyon örülnénk, ha Fucsovics Márton magával húzná a legjobb száz közé.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Újabb fogadási balhéba keveredett a korábban tíz hónapra eltiltott Tonali

Littler a Premier League-ben is felért a csúcsra

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés