Eddig 136 millió eurót vert el a Liverpool úgy, hogy nem pótolta Suárezt, bár őt amúgy is csak nagyon kevesen tudnák, de azért elkélt még egy csatár. Ahogy már írtuk is, Rodgers menedzser is így gondolta, és most meg is érkezett a sztártámadó: Mario Balotelli. Milánóban örülhetnek igazán.

Luis Suárez tényleg egy két lábra ereszkedett barom, aki képtelen uralkodni állatias ösztönein, és random beleharap ellenfelekbe, ám még így is sokkal, de sokkal szerethetőbb, mint Mario Balotelli. És nem csak azért, mert szintekkel jobb focista, egyszerűen jobban kedvelik a társak és a szurkolók is, mert minden meccsen széthajtja magát, imád focizni, és a vérét adná a sikerért. Super Mario pedig nem ilyen, ő maga a métely, a megtestesült ártalom, az öltözők faszfeje férge, a csapatmorál bomlasztásának koronázatlan királya, a menedzserek négyéves vásott kölyke, aki nem tesz egy felesleges lépést sem a pályán, és tán még sosem fáradt el meccsen. Megzabolázhatatlan személyiség, mint a legtöbb zseni, csakhogy ő messze nem az.

Amíg az előző szezonban Suárez 31 gólt lőtt és 21 gólpasszt adott 33 Premier League-meccsen, gyakorlatilag a hátán cipelve az ezüstéremig Liverpoolt, addig a derék olasz vezér 14/6-ot hordott össze 30 meccsen, és egészen a nyolcadik helyig jutott csapatával. A vörösök legnagyobb erénye – az uruguayi mellett – a csapategység volt, Brendan Rodgers fantasztikus szakmai és pedagógia munkát végzett, és ha Gerrard nem csúszik el, talán bajnok lett volna a többiekénél jóval szerényebb keretével is.

Azóta súlyos eurómilliókat költöttek új fiúkra, de csak mélyebbek lettek, erősebbek csak épphogy (talán Morenóval, Lovrennel és Lallanával; talán), mindenképp kellett még egy csatár. Mario Balotelli lett az. Teljesen érthetetlen a döntés, ő képes bármilyen remek közösséget szétmarni, márpedig a 'Pool éppen ebben nagyon erős. Vagy Rodgers ennyire bízik a pedagógiai érzékében? Vagy tényleg igaz, hogy a szerződésbe a viselkedésével kapcsolatos záradékok is kerülnek? A csatár egyébként nagyjából 16 millió fontba kerül, és 110 ezer fontot keres majd hetente. Ez viszont Mario mellett szól, a 16 millió font, vagyis 20 millió euró még érte is aprópénz, annál azért sokkal jobb játékos, és fiatal is, gondoljunk bele, hogy Markovics 25, Lallana 31 volt, de Shane Longért is kifizetett a Soton 15 milliót.

„Mariónak talán ez az utolsó esélye. Ha a Liverpoolnál is megbukik, véget ér a karrierje ezen a szinten. Már 24 éves, a kor egyre kevésbé lesz elfogadható kifogás" – csapott oda határozottan Balo ügynöke, Mino Raiola. Végre.

Mindenesetre inkább a Milannak tűnik ez az üzlet nagyszerűnek, megvált a kerékkötőtől, és pénzügyileg is jól jött ki belőle. Persze az lenne az igazi, ha vennének is egy klasszist előre ebből a pénzből (a tervek: Fernando Torres, Javier Hernández, Soldado, Jackson Martínez, Destro), de az elmúlt évek tendenciája nem ezt mutatja. Majd jön valami kiégett, harminc pluszos egykori sztár. Ingyen.

Ha ennek ellenére szerinted a Liverpool nyeri a bajnokságot, fogadd meg, mert 12.25-szörös pénzt lehet vele nyerni!

(Fotó: Europress/AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Újabb fogadási balhéba keveredett a korábban tíz hónapra eltiltott Tonali

Littler a Premier League-ben is felért a csúcsra

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés