Kisebbfajta csodára lett volna szüksége a Barcelonának, helyette szembejött a valóság. Xavi csapata az Európa-ligában folytatja tavasszal.

Az utolsó BL-forduló előtt ugyan második helyett állt a Barcelona a csoportjában, de így is nehéz helyzetben volt, hiszen Münchenbe ment. A másik meccsen a Benfica fogadta a Dinamo Kijevet, amennyiben a portugálok nyernek, akkor a Barcának is győznie kellett volna. Az hamar eldőlt, hogy a Benfica hozza a kötelezőt, két gyors góllal lerendezte a meccset.

A Barcelonának így már nyernie kellett volna a havazó Münchenben, de Xavi csapatának egy pillanatig sem volt esélye. A Bayern München ismét bizonyította, hogy Európa egyik legjobb csapata, és ismét kiderült, hogy a Barcelona már egyáltalán nem top szintű futballklub. 3–0 lett a végeredmény. Előbb a Barca-védők végignézték, ahogy Thomas Müller gólt fejel, majd Leroy Sané távoli bombája akadt be, a második félidőben pedig Jamal Musiala állította be a végeredmény.

Húsz év után történt meg a Barcával, hogy már a csoportkörben búcsúzott a Bajnokok Ligájából, de az a csapat nem is érdemel továbbjutást, amely hat meccsen két gólt rúg, a Benfica ellen pedig mindössze egy pontot tud szerezni.

A harmadik helyet sikerült megcsípni, így olyan történt, mint korábban soha, a Barcelona az Európa-ligában fog játszani.

Müller gólja:

Sané lövése, Ter Stegen hibája:

Musiala szerezte a Bayern harmadik gólját:

Tegnap történt a Bajnokok Ligájában:

Csúnyán elrontotta a Chelsea

Eltaktikázta magát a Bajnokok Ligája címvédője, sokba került.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés