Andrés Iniesta hamarosan aláírhatja új szerződését a Barcelonával, amelyben az lesz benne, amit csak akar a középpályás. Egy legendával így kell bánni.

A világ- és Európa-bajnok Iniesta már most a klub legendája, holott még bőven aktív játékos. A 32 éves klasszis szerződése 2018 nyarán jár le a Barcelonánál, a klub pedig már most szeretné meghosszabbítani az, és amelynek időtartamát Iniesta határozhatná meg. A középpályás pedig már kijelentette, hogy maradna Barcelonában, szóval ez pipa.

A Barca viszont nem egy hagyományos kontraktust kínál Iniestának, hanem egy olyan egyedi megállapodást, melynek értelmében a játékos pályafutása befejezése után is maradna a klub kötelékében, ráadásul ő dönthetné el, milyen területen szeretne dolgozni.

  • A klub nagyköveteként, mint például a Realnál Emilio Butragueno
  • Az egyik utánpótlás-együttes edzőjeként
  • Vagy esetleg az első csapat másodedzőjeként

Iniesta nagyon fontos a Barcának, hiszen azon kívül, hogy mindent megnyert és egy zseni, ő volt az egyik első, aki kijött a La Masia rendszeréből, egyértelmű példája annak, hogy aki keményen dolgozik az alsóbb szinteken, az képes arra, hogy a legjobb legyen a legmagasabb szinten is. Ő egy helyi hivatkozási pont a fiataloknak.

Azt azonban még nem tudni, meddig ír alá focistaként, mert ugyan még mindig fantasztikus, ám már jönnek a nyakára a fiatalok.

(Sport; fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés