Ma nem lesz nagy arconpörgés a BL-ben, két sima hazai továbbjutást várunk, így a nyolc között három spanyol lesz ismét (a Barcának megelőlegezzük), viszont az egy angol meg a Man. City.

Atlético Madrid–PSV (20:45, M4 Sport)
Az első mérkőzésen: 0–0

Már a hollandiai odavágón is Atlético-győzelemre számítottunk, a Kokéék ugyanis egy szinttel feljebb vannak a PSV-nél, de végül nem született gól Eindhovenben. Madridban viszont biztosan fog, de elég nagy az esély arra, hogy csak az egyik oldalon: az Atléti ugyanis a világ egyik legjobban védekező csapata, és nem a PSV lesz az, mely feltöri azt.

Simeone csapata az előző négy meccsét megnyerte, mi több, tíz gólt rúgott, vagyis úgy tűnik, Griezmannék kirobbanó formában vannak. Tavaly a negyeddöntő volt a végállomás, odáig most is eljutnak a matracosok.

A vendégeknél biztosan nem játszhat az első meccsen kiállított uruguayi csatár, Pereiro. De nem ezen fog múlni. Akár hendikeppel is érdemes a hazai győzelemre fogadni.

Manchester City–Dinamo Kijev (20:45, Sport1)
Az első mérkőzésen: 3–1

És ezen a meccsen is, két gól minimum van a két csapat között, még úgy is, hogy a City egy kisebb vereséggel is nyolc közé jutna. De azért meglepő lenne, ha nem kettős sikerrel jutna el végre a legjobbak közé a Manchester, ennyi jár a drukkereknek, akik nincsenek elkényeztetve.

Alighanem hazai pályán is simán nyer a City, a Sterling, David Silva, Touré, Agüero négyes ismét szétszedi az ukránokat. Mi ide simán bevállaljuk a minimum kétgólos hazait.

Mi ezt a szelvény játsszuk meg:

Fogadok most!

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés