Közel két hónap szünet után folytatódik a Bajnokok Ligája, örülünk nagyon, főleg, hogy egy csúcsmeccsel rajtol a kieséses szakasz.

PSGChelsea (20:45, M4)

A PSG brutál szezont fut, a szezonban csak egyszer kapott ki (a Real Madridtól a BL-ben), a bajnokságban pedig meglehetősen kényelmes helyzetben van, 24 ponttal és veretlenül vezeti, plusz ott van még a Francia Kupában és a Ligakupában is. Ángel Di María remek formában játszik, Edison Cavani és Zlatan Ibrahimovic pedig szépen lődözi a gólokat. Laurent Blanc felé pedig töretlen a bizalom, szerződést is hosszabbítottak vele.

A franciáknak a BL a legfontosabb jelenleg, és kicsit örülhetnek is a sorsolásnak, hiszen az előző idényben pont ugyanebben a szakaszban verték ki a Chelsea-t 3–3-mal, viszont kérdés, hogy mennyire kényelmesedtek el a komolyabb ellenfél nélküli bajnokságban.

A Chelsea még José Mourinhóval harcolta ki a továbbjutást a BL-csoportjában, ám időközben a portugál távozott, és jött helyette Guus Hiddink, aki 2009 után ismét ideiglenes menedzsernek neveztek ki az idény végéig.

Érkezésével valamelyest javult a csapat rettentően siralmas helyzete – bár pont a BL-ben nemigen voltak gondjai a londoniaknak még Mou alatt –, és jelenleg bár kétarcú játékkal, de 12 meccs óta veretlen a csapat, ami azt jelenti, hogy már nem fenyegeti őket a kiesés, viszont a BL-t érő helytől még 14 pontra vannak. Vagyis a szezont már csak az FA-kupával (hétvégén a Manchester Cityt fogadják a legjobb nyolc közé jutásért), és a BL-lel menthetik meg. Ehhez pedig nagyban hozzájárulhat Diego Costa, aki Hiddink érkezésével életre kelt: 11 meccsen 8 gólt lőtt.

Benfica–Zenit (20:45, Sport 1)

Ami a továbbjutást illeti, ez a párharc a leginkább kétesélyes. Apró dolgokon múlhat a továbbjutás, például azon, hogy a Zenit december közepe óta nem játszott tétmeccset, hiszen az orosz bajnokság szünetel. A leállás előtt Hulk még jó formában volt, bár a csapat csak a hatodik a bajnokságban a BL-remeklés miatt Andrés Villas-Boas vezetőedző ténykedésére mégsem lehet panasz, egyelőre.

Egyelőre, mert a Benfica ellen játszanak idegenben, az pedig elég erős terep a lisszaboniaknak, ebben a BL-szezonban csak egyszer kaptak ki otthon (az Atlético Madridtól 2–1-re), ettől függetlenül kevésbé jó szájízzel várhatják a Zenit elleni meccset, a hétvégén ugyanis saját közönségük előtt 2–1-re kaptak ki az ősi rivális Portótól. A csapat támadójátéka rendben van, a védelme viszont eléggé hektikusan muzsikál.

Mi ezt a szelvény játsszuk meg:

Fogadok most!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés