A Fradi a 85. percig vezetett Felcsúton, és nem sok minden utalt arra, hogy pontot veszít. Bognár játékvezető azonban közbelépett.

A zöld-fehérek Varga hiányában természetesen Paintsil góljával szereztek vezetést, de ez már senki sem érdekel, mert a fővárosi oldalról lángol az internet egy minimum véleményes ítélet miatt. Bognár spori ugyanis egy olyanért adott tizenegyest a Puskás Akadémiának, amilyet nagyon ritkán látni, a mezőnyben is egy félmosollyal engedik tovább. Otigba és az albán csatár között még fizikai kontaktus is alig volt.

Nem is kellett több Böde Dánielnek, hogy bezsebeljen pár százezer forintnyi büntetést.

Megyei meccsen rendőri kísérettel megy haza a bíró. Itt szerencsére, egy NB I-es meccsen meg van védve. Óvodás szinten sincs ilyen, hogy ezért befújnak egy tizenegyest. Ez a véleményem róla.

A Puskásnak nem voltak lehetőségei. Nekünk óriási lehetőségünk volt, ha azt belőjük, 2–1 és eldőlt a meccs. A Puskás kapura veszélytelen volt, kaptak egy ajándék tizenegyest, amit értékesítettek, ezért egyenlítettek.”

Lehet, hogy már megbánta a riporter, hogy épp Bödét hívták a mikrofon elé kollégái. Mondjuk ismerve a madocsai csatár őszinteségét, valóban izgalmas választás volt.

És akkor nézzük az összefoglalót, benne a furcsa tizenegyessel:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés