Leisztinger Tamás a szurkolóknak mesélte el, hogy látja, tudja, hogy megvezetik, mégpedig úgy, hogy egy játékos 10 ezer eurót keres papíron, de abból neki csak kétezer jut, a többit pedig visszaosztja az edzőnek, a menedzsernek, a sportigazgatónak.

Elég nagy port kavart a DVTK tulajdonosának ezen kijelentése, de azt mondta, ő nem tud mit tenni. Mivel az előző edző Bódog Tamás volt, és őt küldte el, ezért a gyanú azonnal rávetült. Tudja ezt a hosszú évekig Németországban focizó és dolgozó Bódog is, el is panaszolta az Nemzeti Sportnak.

Rosszulesett, amikor Leisztinger Tamás erről beszélt, nem lehet tudni ugyanis, kikre utalt és hogy pontosan mire gondolt. A jelenséggel én is találkoztam, s felhívtam a tulajdonos figyelmét arra, itt egyszerűen lehúzás folyik, becsapják őt – de ő azt válaszolta, tisztában van vele, és nem zavarja. Szerettem volna tenni ez ellen, de erre támogatás nélkül nem nagyon lehetett esélyem.

Bódog azt mondja, pénzügyi problémákkal ő nem találkozott, azt tudja, amit a tulaj mondott és amit ő tapasztaltam. Amikor megegyeztek, Leisztiger annyit mondott neki, hogy nem elégedett az öltözői morállal, kiábrándult a léhűtő játékosokból, a futballisták túl sokat keresnek, és nagyon keveset tesznek a pénzükért. A pénzügyi szisztémán az edző változtatni akart, elküldött a csapatból magas fizetésű játékosokat, a bérezést a teljesítménytől akarta függővé tenni: "A győzelemért járó prémium legyen magas, ne pedig a fix juttatás – én ugyanis ebben a világban éltem hosszú évekig, nekem ez a normális."

És itt érkezett el a pont újra, amikor szóba került a visszaosztás, amin Bódog felháborodott.

„Nekem egy fillért se adjon senki azért, mert átigazoltunk valakit. Nem akartam részt venni a lenyúlásban, de az, ahogyan a tulajdonos fogalmazott, becsületsértéssel ér fel. Nevezze meg, aki szerinte így dolgozik!”

Még egy izgalmas része van a beszélgetésnek, ugyanis a tulajdonos azzal is megvádolta Bódogot, hogy mentálisan és fizikailag taccsra tette a csapatot. A szakember válasza felvet néhány kérdést, de azt a szakmának kellene feltennie.

„Ami leginkább lelkileg megviselte a játékosokat, az a céges autók elvétele

és a fizetésekből történő levonás volt. Éppen ezért nem túl sportszerű, hogy utólag ennek a felelősségét is rám akarják hárítani, holott ezzel a döntéssel nem értettem egyet.

Várjuk a folytatást, most újra az elnöknél pattog a labda.

(A teljes interjút itt tudod elolvasni)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés