Marco Rossi egy lengyel lapnak adott interjút.

A magyar válogatott kapitánya elmondta, hogy Lengyelország papíron erősebb nálunk, és hivatkozott a FIFA-világranglistára: a magyar válogatott a 40., a lengyel a 19.

A csoportunk favoritjai Anglia és Lengyelország. Szerencsére mindez csak papíron van így, minden mérkőzés más. Meg akarjuk lepni a lengyeleket az első meccsen, ez persze nem lesz könnyű” – idézi Rossit a sportowefakty.pl.

Szóba került, hogy Szoboszlai Dominik ugyanolyan fontos a magyar csapatnak, mint Robert Lewandowski a lengyel válogatottnak, de Rossi kicsit másképp látja ezt.

Nincs miért összehasonlítani Szoboszlait és Lewandowskit. Sőt, Lewandowskit senkihez sem érdemes hasonlítani, mert jelenleg ő a világ legjobb futballistája. Szoboszlai ígéretes tehetség, de még csak húszéves. Egyelőre értelmetlen összehasonlítani őket.

Lewandowskit külön is dicsérte.

„A világ legjobb góllövőjéről beszélünk. Bolond lennék, ha azt mondanám, van tervünk arra, hogyan állítsuk meg. Tulajdonképpen lehetetlen őt megfékezni. Ha a játékosaim a legjobbjukat nyújtják, talán van esélyünk rá.”

Azt hozzátette azonban, hogy Gulácsi Péter és Willi Orbán is a Bundesligában játszik, így a tapasztalataik hasznosak lehetnek Lewa ellen.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában