30 éves a Nike, és az amerikai sportszergyártó egy elég ütős anyaggal ünnepel.

A Dream Crazy arra épül fel, hogy ne azt kérdezd, hogy az álmaid őrültek-e, hanem azt, hogy azok eléggé őrültek-e. Vagyis, hogy te szabod meg az álmaidat, és hogy a határ a csillagos ég. Ez nyilván közhelyes gondolat, de a Nike az egészet mesterien tálalja.

Feltűnik többek között LeBron James, akiről azt mondják, hogy nemcsak a legjobb kosaras lett, hanem nagyobb a kosárlabdánál – itt arra céloznak, hogy James nemrég egy iskolát indított a szülőhelyén a hátrányos helyzetű gyerekeknek.

A videó legerősebb és eddig legvitatottabb része Colin Kaepernick szereplése, aki a Nike fő reklámarca az idei születésnapos kampányban. A korábbi NFL-irányító két éve a rasszizmus és a rendőri erőszak ellen tiltakozott azzal, hogy térdre ereszkedett az NFL-meccsek előtti himnuszok alatt. Ami eléggé megosztotta az USA-t, Kaepernick jelenleg csapat nélkül van.

A filmben az ő szlogenje a legerősebb: Hinni valamiben. Még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy mindent fel kell áldozni.

A reklámban szerepel az a Shaquem Griffin, aki az NFL történetének az első olyan játékosa, akinek egy egészséges keze van. És feltűnik az a Serena Williams is, akit a Nike korábban már minden idők legjobbjának titulált.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Nem írtak jókat Szoboszlai Atalanta elleni teljesítményéről

További cikkeink a témában