José Mourinho, a Manchester United edzője nyilatkozta ezt, miután a BL-ben a Juventus az Old Traffordon verte az MU-t.

A Juve végig dominálta a meccset, Dybala góljával nyert:

A Juventus Manchesterben verte a Unitedet

Fura látni, hogy mennyire szenved a pályán világ legértékesebb futballbrandje, és hogy mennyire nincs az élvonalban.

Mourinho azt nyilatkozta a lefújás után, hogy a Juventus más szintet képviselt. Aztán kiemelte a két középhátvédet, Chiellinit és Bonuccit, akik szerinte mehetnének a Harvardra leckét adni, hogy hogyan kell védekeznie egy középhátvédnek.

„Nem jött össze semmi. Azt hittem, legalább egy pontot szerzünk. A játékosaimra viszont nem lehet panaszom, mindent megtettek, mentálisan erősek voltak.”

Mondta a portugál, majd kitért Lukakura, aki szerinte nincs jó passzban, nem jönnek a gólok, de a csapattársaival sem megfelelő a kapcsolata a pályán. Majd azzal zárta, már a sorsolás után tudta, nem lesz esélyük megelőzni a Juventust, a Valenciával fognak a második helyért küzdeni.

Három forduló után a H-csoportban a Juve kilenc, az MU négy, a Valencia kettő, míg a Young Boys egy pontot szerzett.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Két sárga lap után miért nem állították ki a világbajnok kapust?

További cikkeink a témában