Mark Clattenburg mesélős kedvében van, most épp elismerte, hogy a Bajnokok Ligája 2016-os döntőjében hibáztak a Real Madrid vezetőgóljánál.

Négy éve történt az eset, de az angol sporit talán máig kísérti az eset, nem véletlenül mea culpázott most róla.

A Real Madrid az Atléticóval játszotta a finálét Milánóban, a blancók 11., az Atleti az első BL-trófeájára hajtott. Sergio Ramos ominózus gólja a 15. percben esett, és rendkívül fontos volt, hiszen Simeone csapata ezek után már nem játszhatta azt, amit igazán tud.

„A döntőben a Real Madrid 1–0-ra ment az első félidőbe, ám a gól kicsi lesről született, és erre már a szünetben rájöttünk. Nehéz szituáció volt, az asszisztens pedig hibázott” 

– írta Clattenburg a Daily Mail-nek.

Az Atlético tizenegyest kapott a második félidőben, Griezmann viszont kihagyta. De legalább ennyire érdekes az a párbeszéd, amit a játékvezető és Pepe között zajlott ezután. A híresek sportszerű portugál védő dühösen nekirontott Clattenburgnak:

Ez sosem volt tizenegyes, Mark!” Azt mondtam neki: „Az első gólotokat nem kellett volna megadnom.” Ezután Pepe azonnal befogta.

A Real védője egyébként a hosszabbításban kapott sárga lapot, de az már bőven a második lehetett volna neki. A 73. percben ugyanis előadta a nagyhalált, amit magában Clattenburg is szánalmasnak tartott.

Sokszor kérdezték, miért csak szóban tettem a dolgom az esetnél, amikor látom, hogy vergődik, színészkedik. Ráadásul kétszer is csinálta a meccsen, ki akart szórni egy Atleti-játékost. Én csak arra gondoltam: »mennyire puha vagy te nagy ember?!« De elvégeztem a házi feladatot és nem ítéltem el érte, tudtam, milyen a mentalitása.

A meccsen végül tizenegyesekkel a Real Madrid nyert.

A Real Madrid tizenegyedszer is Európa legjobbja

Lesgól, kihagyott tizenegyes, hajrában egyenlítés, szóval volt is minden, csak épp jó foci nem.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában