Miriuta Laci nagyon pozitívan nyilatkozott, mikor megérkezett Győrbe Horváth Ferenc helyére, jó a csapat, klasszak a körülmények, oké, van némi kondicionális deficit, de majd télen megnyomják. Minden nagyon jó lesz. Erre most elzavar csapatnyi játékost.

Ezt a közleményt adta ki a győri focicsapat:

"A Győri ETO FC vezetése és a szakmai stáb az elmúlt hetekben felmérte a jelenlegi játékosállományt, és meghozta döntéseit a változásokról. Ennek értelmében megfelelő ajánlat esetén nem gördít akadályt a klub kilenc játékos távozása elé. Ez azt jelenti, hogy élő szerződése ellenére szabadon tárgyalhat a jövőjéről Miloš Kocić, Valentin Babic, Leandro Martínez, Michal Švec, Völgyi Dániel, Dudás Ádám, Varga Roland, Sváb Dániel és Stieber András is."

Nincs a listán, de lejárt a szerződése, és nem marad Mihai Nicorec sem, de jó eséllyel Lazar Sztanisicsra sem tartanak igényt.

Az egyértelmű volt, hogy valami változás lesz a csapatban, hiszen a tavalyi bajnok gárda pocsékul szerepel idén, 9. helyen áll, 21 ponttal a Videoton mögött. Horváth helyett érkezett Miriuta, most meg megy a fél csapat. Köztük a nemrég (tavasszal-nyáron) még a válogatottban villogó, Horváth kezei alatt élete formájában játszó Varga Roland is. A még mindig csak 24 éves szélső háromszor szerepelt a nagyválogatottban, két gólt lőtt, egyet Dániának, egyet Kazahsztánnak. Nagy értéke volt a Győrnek és a magyar focinak, meglepő a távozása. Vélhetően nem kell aggódnia, hogy csapat nélkül marad.

A kapus Kocić szerb, Völgyi, Sváb, Stieber és Dudás magyar utánpótlás-válogatott volt, a 27 éves Michal Švec kétszer szerepelt a cseh felnőtt válogatottban, az NB I egyik legértékesebb játékosa.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Xabi Alonso döntése miatt egy portugál edző lett a Liverpool A-opciója

A világ legkeresettebb edzője a Liverpoolt és a Bayern Münchent is visszautasítja?

További cikkeink a témában