A magyar teniszválogatott szinte észrevétlenül, mondhatni a fű alatt masírozott el a világcsoport küszöbéig. Aki nem követi nyomon a sportág eredményeit és a Davis-kupa alakulását, az talán csak mostanában döbbent rá, hogy a válogatottunk hamarosan a legszűkebb elit mezőnyéhez csatlakozhat. Persze ahhoz előbb még egy komoly erőpróbát sikerrel kéne venni...
Ez a lehetőség pedig azért számít különösen váratlannak és meglepőnek, mert az elmúlt években nem örülhettünk túl sok teniszsikernek, különösen akkor, ha a férfiak mezőnyét vizsgáljuk. Tulajdonképpen Taróczy Balázs, Noszály Sándor majd Sávolt Attila kiemelkedő eredményei óta alig-alig ünnepelhettünk. Mostanság viszont egyre több pozitív fejleményt figyelhettünk meg, mintha a magyar tenisz kezdene ébredezni évtizedes hosszúságú Csipkerózsika-álmából.
Ami a Davis-kupát illeti, a sikersztori akkor kezdődött, amikor a lehető legmélyebbre süllyedtünk. 2013-ban az euro-afrikai zóna III. osztályában találtuk magunkat, ami nagyjából fociban a megyeháromnak felel meg. Lényeg, hogy innen csak felfelé vezetett az út, amelyen el is indultunk, mégpedig akkora lendülettel, amire valószínűleg senki sem számított.
Először 2014-ben az örményeket, majd Lichtensteint és Grúziát vertük simán a szegedi rendezésű tornán, így visszajutottunk a II-es csoportba. Ezután 2015-ben Moldova, Bosznia-Hercegovina és Bulgária következett, amiből az utóbbi kettőt már szorosabb eredménnyel, 3:2-re tudtuk legyőzni Fucsovics Márton vezérletével.
Aztán tavaly tovább folytatódott a menetelés, méghozzá egy igazi meglepetésgyőzelemmel, amikor Nagy Péter óriási csatában, ötszettes mérkőzésen legyőzte Dudi Szelát, az izraeli válogatott Top 100-as játékosát. Ez a bravúr akkora lendületet adott a csapatnak, hogy végül 3:2-vel mi léphettünk tovább.
Ezt követően szakadt meg a válogatott jó sorozata tavaly júliusban, amikor a szlovákok ellen kikaptunk. Az élet azonban - egy jólelkű egyetemi profhoz hasonlóan - nem sokkal később javítási lehetőséget kínált, amellyel élni tudtak a fiúk és méltó módon visszavágtak a vereségért. Hiába volt itt a szlovákok kétségtelenül tehetséges és vízfakasztó erejű tenyeresekkel rendelkező játékosa, Martin Klizan, mégis felül tudtuk múlni őket, köszönhetően Fucsovics Márton ellene mutatott érett és taktikus játékának.
Így jutottunk most el odáig, hogy bizakodva várhatjuk április 11-ét, amikor kisorsolják ellenfelünket a világcsoportba jutásért. Könnyű párharcban nem reménykedhetünk hiszen,
- Argentína
- Horvátország
- Svájc
- Csehország
- Kanada
- Japán
- Németország
- Oroszország
szerepel a lehetséges ellenfelek között.
Pedig eddig mindössze két röpke évet tölthettünk el az elitben, 1994-ben és 1996-ban dughattuk bele lábujjunkat az igazán mély vízbe, aminek a következménye mindkét esetben korai hideg zuhany lett. Ettől függetlenül jó lenne persze még egyszer megmártózni, erre pedig most meglesz minden esélyünk.
És hogy mi ad okot a bizakodásra? Például az olyan hihetetlen sikerek, mint amilyen Piros Zsombor diadala volt a junior Australian Openen, illetve az a tény, miszerint a fiatalokból álló csapatunk még bőven beérhet. Elég, ha az év eleji AusOpent vizsgáljuk, amelyen retro döntő jött össze a nőknél és a férfiaknál is, csupa 30 év feletti játékossal vagy megemlítjük, hogy Fucsovics Marci a döntőig jutott a néhány napja véget ért budapesti ATP-challenger férfi tenisztornán, ahol végül az osztrák Jürgen Melzer győzött.