Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Amikor 1956. november közepén egyre biztosabbnak tűnt, hogy a magyar kommunisták szovjet segítséggel leverték a forradalmat, biztossá vált, hogy Czibor Zoltán nem tér haza Magyarországra. A külföldi portyán lévő Honvéd játékosai 1957 tavaszára már csendben visszaszivárogtak a vasfüggöny innenső oldalára, és még Puskás is hezitált, az viszont nem volt kérdés, hogy a balszélső biztosan marad külföldön. Hogy miért? Belenéztünk az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának vonatkozó aktáiba, hogy kiderítsük.

Egy dokumentumfilm készítése során az alkotó rendszeresen azzal szembesül, hogy a téma kutatása során előkerülő rengeteg információnak csak a töredékét tudja felhasználni. Így jártam (vagyis így járok, jelen időben) az éppen most készülő A megnyerhetetlen mérkőzés című alkotás kapcsán. Ez a 2017 őszén bemutatásra kerülő dokumentumfilm azt a hangzatos célt tűzte ki maga elé, hogy új szemszögből mutassa be az ötvenes évek sportvonatkozású eseményeit, legfőképpen a sportolók és a hatalom kapcsolatát, az 1956-os melbourne-i olimpia előtt/alatt/után lezajlott eseményeket, illetve azokat a történéseket, amelyek végén Czibor, Kocsis és Puskás, az Aranycsapat sztárjai Spanyolországban kötöttek ki.

Minek erről megint egy film?, hallom a kérdést, úgyhogy mondom is a választ: bár a legfontosabb események, fordulatok mindenki előtt ismertek, még mindig rengeteg új információ vár feltárásra. Nem mindegyik annyira fontos, hogy bekerüljön egy hatvanperces dokumentumfilmbe, bizonyos esetekben csak kis színesnek nevezhető információmorzsák, triviák ezek, mint például ez az újabb Czibor Zoltánhoz kapcsolódó fejezet.

Az 1954-es svájci világbajnokság után a francia L’Equipe összeállította a vébé legjobb csapatát. A kiválasztott játékosok közé hat magyar játékos került, a balszélső posztján Czibor Zoltán szerepelt. Akkor és abban a pillanatban a 25 éves komáromi születésű játékos volt a világ egyik legjobb, ha nem a legjobb játékosa saját posztján. Hogy el tudjuk helyezni, mondhatjuk, hogy ő volt korának Gareth Bale-je, Hazardja, Robbenje, stb, mindenki helyettesítse be kedvenc, világszínvonalon támadó balszélsőjét.

1956-ban nem sok sportoló döntött úgy, hogy a fegyveres harcokból is kiveszi a részét, de Czibor Zoltán ezen emberek közé tartozott. Pontosan valószínűleg sosem fog kiderülni, miben is állt ez a részvétel, de beszámolókból kirajzolódik valamiféle kép, az egyik legfontosabb ilyen dokumentum éppen Czibor nevéhez fűződik, ő 1997-ben jegyezte le pár oldalban, hogyan is töltötte a forradalmi napokat. Elmondása szerint a Széna tér, Alkotás utca, Vérmező, Ezredes utca környékén mozgott, töltött szolgálati pisztollyal járta a környéket, de sohasem használta a fegyvert.

2005-ben Grosics Gyula a kérdésemre elmondta, hogy Czibor állításával némiképpen ellentétben a szélső fegyverrel harcolt, ezért is volt egyértelmű, hogy nem fog tudni hazatérni. A Megnyerhetetlen mérkőzés kapcsán készült interjúban a Honvéd akkori kapusa, Faragó Lajos pedig arról számolt be, hogy amikor a csapat a Dózsa György úti Honvéd székházból indulni készült, Czibor emlékezetes belépőt produkált: géppisztollyal érkezett, amit az oroszok heves szidalmazása közben felakasztott egy ablakkilincsre. Néhány perc múlva már útban voltak az osztrák határ felé.

A Bp. Honvéd - Vörös Lobogó vegyes futballcsapat NDK-beli túrája 1955-ben. Balról állnak: Rákóczi László, Faragó Lajos, Bányai Nándor, keresztcsíkos nyakkendővel Kovács II. József, középen, keresztcsíkos pólóban Kotász Antal, tőle balra a második két sorral hátrább Zakariás József, Kotásztól jobbra Törőcsik István és Czibor Zoltán, a kép jobb szélén Palicskó Tibor. Guggolnak: Budai II. László, Kovács I. Imre, Szovják István, Machos Ferenc.

A magyar állambiztonság 1958. május 20-án nyitott körözési aktát Czibor Zoltánról.

Nem ez volt az első alkalom, hogy Czibor neve felbukkant az állambiztonsági szervek dokumentumaiban, a Cziborról alkotott képbe teljesen oda nem illő módon ugyanis "Sztojanovics Péter" fedőnév alatt hálózati személyként tartották nyilván, azaz a köznyelvben használt fordulattal élve ügynök, besúgó, informátor volt.

Mindez azért meglepő, mivel Czibor gyűlölte a kommunista rendszert és ezt nem is titkolta el. A Rákosi korszakban már sokkal kevesebbért bebörtönözték vagy tönkretették az embert, de Czibor valószínűleg tisztában volt a pótolhatatlanságával, és minden bizonnyal a „Bolond” becenév sem véletlenül ragadt rá. Nem volt véletlen az sem, hogy amíg a Honvéd focicsapatának zöme őrnagyi rangban volt, Czibor előléptetését balhéi, beszólásai miatt megakadályozták. Már több remek könyvben is leírták, hogy mennyire helyén kell kezelni az állambiztonsági aktákban szereplő információkat – azaz, nem feltétlenül kell igazságként kezelni a dokumentumokban található tényeket, Cziborral kapcsolatban ez pedig nagyon jó tanácsnak tűnik.

A jelentésben szereplő Erdélyi Jenő hadnagyról már írtunk, ő volt az, aki „Eperjesi” fedőnéven Puskás Ferencről jelentett. Czibort nem mellékesen azért szervezték be, hogy Puskás tevékenységéről beszámoljon, az államvédelemnek ugyanis az volt a sejtése, hogy a balösszekötő amerikai hírszerzőkkel áll kapcsolatban. Az ávh a két játékos közötti rivalizálást szerette volna felhasználni, Czibor azonban nem bizonyult megfelelőnek a feladatra. Czibor beszervezése körül sok a kérdőjel. Ugyan a 6-os kartonja ott van a levéltárban, könnyen lehetséges, hogy Czibor nem is tudott erről (bár ez csak egy megérzés, és nélkülöz mindenféle tényt). Egy jelentése sem maradt fenn, egyedül ez a bizonyos Erdélyi Jenő ír róla. Mint azt megírtuk, Erdélyi korrupt alak volt, rendőrségi kapcsolatait felhasználva pénzért segített disszidálni embereknek, 1956 után ezért két évre le is ültették, és rendőri állását is elvesztette. Még a börtönben ülve, 1958-ban készített jelentést Cziborról és Puskásról is. A jelentésben minden bizonnyal igyekezett kidomborítani saját érdemeit, és az sem tartható kizártnak, hogy valótlanságokat is közölt.

A jelentésben az áll, hogy a Honvéd 1956-os túráján Czibor ávós spiclinek nevezett több játékost, illetve Erdélyi azt is leírta, hogy Bécsben Schwartz Sándor csempész és Kása Ferenc voltak a barátai. Utóbbi volt az a férfi, akiről az állambiztonság szervek azt gyanították, hogy az amerikai katonai hírszerzésnek dolgozik. Szóba kerül az is, hogy a Bécsből behozott csempészárukat Szentesi Zoltán énekes értékesítette és főként olyan operaénekes és színész barátai vásárolták fel, mint Latabár Kálmán, Homm Pál, Sárdy János, Darvas Iván, Petres Zsuzsa, vagy Németh Marika.

Erdélyi jelentésében elég sok az ellentmondás, ráadásul Czibor alakját meglehetősen negatív színben tünteti fel. Viszonyát Puskással és a többi csapattaggal nagyon rossznak írja le, holott Puskás lefoglalt levelezéséből kiderül (köszönjük, államvédelem!), hogy 56 után, spanyolországi éveikben leveleztek egymással. Erdélyi szerint Czibor gyűlölte a csapattársait, és az illegális dél-amerikai túra végén, Venezuelában odáig ment, hogy elintézte (!), hogy 6 csapattársa útlevelét bevonják a helyi hatóságok.

Az állambiztonság Erdélyivel is íratott egy baráti hangú levelet Czibornak, éppen úgy, ahogy Puskással is felvették a kapcsolatot. Puskás vagy nem tudta, hogy Erdélyi az államvédelem beépített embere, vagy úgy tett, mintha nem tudná, és úgy tűnik, Cziborral is hasonló volt a helyzet. A levelezésről így számolt be az államvédelem:

A Barcelona magyarjai: Kocsis, Kubala és Czibor

Czibor 1958-ban a Barcelona játékosa lett, és közel harminc évig élt a katalán fővárosban. Amikor 1958-ban a Vasas a Real Madriddal játszott kupameccset, Czibor is felutazott a spanyol fővárosba, hogy találkozzon a magyar játékosokkal. Ott beszélt a csapatot elkísérő riporterrel, Szepesi Györggyel, aki szintén az államvédelem ügynöke volt. Szepesi, azaz Galambos be is számolt a történtekről:

Czibor az FC Barcelona mezében - egy nehezen kiismerhető géniusz

Nos, a Magyar Labdarúgó Szövetség nem adott ki ilyen levelet, sőt, a hazai sajtóban inkább gúnyos, ironikus hangvételben nyilatkoztak a hazájukat elhagyó játékosokról, így aztán Czibor spanyol bajnoki címéről, kupagyőzelmeiről sem számoltak be. Az ellenségek végül kibékültek, vagy inkább letették a fegyvert, és Czibor Zoltán 1992-ben végleg hazaköltözött Magyarországra. Úgy hangzik, mint egy happy end, holott ebben a történetben az emigrált futballisták nem a napfénybe ellovagló főhősök szerepét töltik be. Abban a történetben, amelyben sportolóknak egy adott politikai rendszer embertelensége miatt három évtizeden keresztül kellett távol élniük a hazájuktól, győztesekről sajnos nem beszélhetünk.

(Fotó: Fortepan. Külön köszönet az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának és Kis Kapin Róbertnek.)

Player Autószalon

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.