Vezetett Torinóban a Ferencváros, de egy 92. percben kapott gól miatt végül pont nélkül maradt az FTC a Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában.

Uzuni góljával hamar előnybe került a Ferencváros a Juventus otthonában, a második félidőben aztán Ronaldo előbb egyenlített, a 92. percben pedig Morata – Dibusz hibája után – megszerezte a Juventusnak a győztes gólt.

„Szerencsétlen szituáció volt a végén, próbáltam kézzel-lábbal belekapni a labdába, de ahogy estem, gyakorlatilag besodortam. Csalódott vagyok, és nagyon mérges, hogy egy ilyen góllal veszítettünk. Azt gondolom, a munka alapján, amit beletettünk a meccsbe, megérdemeltük volna az egy pontot. Ma teljes mértékig felvettük a versenyt a Juvéval, az első félidőben volt néhány olyan akciónk is, amit elterveztünk. A második játékrészben érezhetően beszorítottak, akadtak nehéz szituációk, de megúsztuk őket, sajnos az utolsó percben viszont már nem sikerült. Összességében büszkék lehetünk, és építkezhetünk is erre a teljesítményre”

– nyilatkozta a Fradi kapusa.

Rebrov:

Rebrov: Büszke vagyok a játékosaimra

Keserédes vereség után nyilatkozott a Fradi edzője.

(Nemzeti Sport; Fotó: fradi.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Újabb fogadási balhéba keveredett a korábban tíz hónapra eltiltott Tonali

Littler a Premier League-ben is felért a csúcsra

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés