Néhány hete elég meglepő módon az egész edzői stábját kirúgta Novak Djokovics, most pedig már tudni, kivel fog együtt dolgozni.

Andre Agassival.

A szerb döntőt bukott Rómában, ezt követően jelentette be, hogy a korábbi klasszis teniszező lesz az edzője. Azt még nem tudni, milyen megállapodást kötött Djokovics és Agassi, de valószínű, hogy minden versenyre nem kíséri majd el az amerikai Djokovicsot. A hasonló munkakapcsolat egyébként Murraynek és Ivan Lendlnek már bejött.

Djokovics a tavalyi Roland Garros győzelme után komoly hullámvölgybe került, ezért döntött a váltás mellett. A római tornán viszont már voltak jó meccsei, még úgyis, hogy a döntőben meglepetésre Zverev megverte.

Djokovics a teljes edzői stábját kirúgta

Azt az embert is, aki pályafutása kezdetétől az edzője volt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Nem írtak jókat Szoboszlai Atalanta elleni teljesítményéről

További cikkeink a témában