Néhány napja még nagy volt a német összeborulás, a kupameccs után viszont Doll beleszállt Storck kapitányba.

Szerda este egy botrányos első félidő után 0–1-ről fordítva legyőzte a Fradi a Diósgyőrt a Magyar Kupában (2–1), ám Thomas Doll minimum nem volt boldog, mert Botka Endre nem tudott játszani. És kibukott az edzőből, hogy a válogatott nem vigyáz a játékosaira, Storck meg nem beszél vele, nem egyeztet.

„Ez egy nagyon jó téma. A Honvéd ellen megsérült, aztán az Újpest ellen le is kellett cserélni őt, az orvos gyakorlatilag eltiltotta a játéktól.

Vasárnap ezek után elengedtük a válogatotthoz, ahol mérkőzésen nem lépett pályára, de az egész hét során egy komplett edzésprogramot hajtott végre. Vasárnap, hétfőn és kedden is kétszer edzett, csütörtökön pedig az egy-egy elleni szituációkat gyakorolta.

Szinte nulláról kellett felpörögnie 100%-ra a korábbi sérülése után, így nem meglepő, hogy nem egészségesen tért vissza hozzánk, nem is tudtuk játszatni.

A fő gondom, hogy nem volt egyeztetés a válogatott részéről velünk minderről, és ez kicsit bosszant.

Mi nem teszünk be egy játékost, majd elengedjük a válogatottba, ott viszont úgy kezelik, mintha tökéletes állapotban lenne, így sérülten jön vissza. Németországban – úgy tudom – egyeztetnek a klub és válogatott edzők egymással, és a kapitány is ugyanebből az országból érkezett, ahonnan én is jövök.

Március 29-e van, és idén még egyetlenegy egyeztetés nem volt közöttünk! Arról beszélünk, hogy adatokat kell cserélni, oda-vissza kell egyeztetni, de én nem látok itt semmiféle közös munkát, és azt is nehezen tudom elképzelni, hogy más klubokkal olyan nagy egyeztetés történne.”

Thomas Doll Kleinheisler László kapcsán meg érdekes dolgokat mesélt, mi történik a válogatottnál.

Ő is elment a válogatotthoz, pedig ugye nem játszhatott Portugáliában. Egy nappal az U21-es meccs előtt panaszkodott, fáradtságot érzett az izmaiban, majd ezek után 2×30 percet kellett játszania. Még úgy is, hogy tudjuk, Portugáliában nem lehetett őt bevetni. Olyan üzenetet kaptunk a válogatottól, hogy valami ütés történt az edzésen, ami miatt Laci megsérült. Ő maga viszont nem emlékszik semmiféle ütésre,

4–5 napra így is kidőlt, rossz állapotban kaptuk vissza,

szerencsére be tudtuk őt azért vetni. Gyakorlatilag a végső szakaszában vagyunk a szezonnak, mi eredménykényszerben vagyunk, de ez a történet nem Dollról szól, hanem a Ferencvárosról.

Elmennek a játékosaink a válogatotthoz, és sorra sérülten jönnek vissza... Ez engem bosszant, szerintem mindezt lehetett volna máshogy is intézni.”

Most a labda Storck kapitánynál pattog.

(via csakfoci)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Xabi Alonso döntése miatt egy portugál edző lett a Liverpool A-opciója

A világ legkeresettebb edzője a Liverpoolt és a Bayern Münchent is visszautasítja?

További cikkeink a témában