A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Bernd Storck a Magyar Időknek adott interjút, és abban elmesélte, miért igazolnak távoli helyekre a magyar fiúk.

A pénzért.

Persze semmi olyat nem mondott, amit ne sejtettünk volna eddig is, ám senki sem mondta még az arcunkba, pláne nem olyan, aki tényleg benne is van a sűrűjében.

A kapitány most tiszta vizet öntött a pohárba, az MLS, a közel-kelet és a távol-kelet sem a szakmáról szól:

A Major League Soccer (MLS) sokat fejlődött az elmúlt években. Ez jó a játékosoknak, rendszeresen tudnak szerepelni egy erős bajnokságban. Lássunk tisztán: Stieber Zoltán 28 éves, Nikolics Nemanja 30 lesz az idén, és ilyen korban már az anyagi kondíciók is lényegesek. Ez is fontos szempont volt, amikor az MLS-t választották, és nem Európában maradtak.

Dzsudzsáknak csak az arab klubja, az al-Vahda tudta kielégíteni a fizetési igényeit, és Guzmics sem azért ment Kínába, mert ez volt a gyerekkori álma. Itt senki sem adta volna meg nekik azt a pénzt, amit ott megkereshetnek.

A legfontosabb azonban, hogy rendszeresen játsszanak, és a mostani csapataikban erre módjuk van.

Nikolics Nemanja most egyébként le is mondta ideiglenesen a válogatottat, hogy a Chicagóra tudjon fókuszálni, de amúgy is felesleges hazautaznia, mert Storck rendre a kispadot melegíti vele.

Nikolics átmenetileg lemondta a válogatottságot

Nem bosszúból, a klubcsapatára akar koncentrálni.

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Nem írtak jókat Szoboszlai Atalanta elleni teljesítményéről

További cikkeink a témában