Csúcsmeccsel indul az olasz bajnokság 28. fordulója, ráadásul a Juve a talján el Clásicón folytathatja elképesztő sorozatát.

A Juventus fogadja a Milant, vagyis az éllovas a hetedik helyezettet. A két csapat között 17 pont van, így nem hülyeség azt állítani, hogy lehetetlen behozni ezt a különbséget, de még csökkenteni is, merthogy:

A Juventus nemcsak remek, de kiegyensúlyozott formában is játszik az egész idényben, jelenleg nyolc bajnoki óta veretlen, igaz, legutóbb az Udinese ellen ikszelt idegenben, na de otthon 100%-os, 14/14-es, az előző szezont is beleszámítva pedig 30/30-as! Elképesztő.
Fontos: Higuaín, Dybala, Mandzukic hármas életveszélyes a kapura.

A Milan hullámzóan teljesít a Serie A-ban, most épp (megint) sikerült stabilizálni a védelmet, így ötmeccses veretlenségi sorozatnál jár, amivel egy négymeccses vesszőfutást zárt le. Otthonától távol nem nagy eresztés a csapat, a középmezőny tetejéhez tartozik.
Fontos: utoljára hat éve történt meg, hogy legyőzze a Juventust idegenben a bajnokságban.

Juventus–Milan – Tipp:  hazai – 1,38

Érdekel az olasz foci? Fogadnál is rá? Kéne.

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában