Az argentin szövetségi kapitány összefoglalta, mekkora a nyomás Lionel Messin.

Négy éve döntőig jutott Messi és Argentína, de az utolsó meccsen kikaptak egy Götze-góllal a hosszabbításban. És közben két Copa América-finálét is elveszített az argentin válogatott, vagyis maga Messi. A drukkerek ugyanis tőle várják az eredményt, egyedül, ami a kapitány szerint komoly teher.

„Ha Leo jó állapotban van, akkor a csapatot inkább ő kontrollálja, mint én”

– mondta meglepően őszintén Jorge Sampaoli szövetségi kapitányt a Kickernek.

Messinek egy plusz teher, hogy le is mondta a válogatottságot a vb-csalódás után, majd sérült is volt, Argentína meg szenvedett, mint a kutya. Aztán a vb-selejtezőben annyira vergődtek, hogy a kijutásuk is veszélybe került, de ekkor Messi rúgott egy hármast Ecuadorban, azzal a 3–1-gyel pedig megoldotta a kijutást.

„Tény, a futball tartozik Messinek egy világbajnoki címmel, Oroszországban van esély, hogy azt meg is szerezzük.”

Majd picit elvetette a sulykot:

„Egy pisztolyt szegeztek a fejének, ami a világbajnokságot jelent. Ha nem nyer, akkor lelövik és meghal.”

Márpedig nem ők az esélyesek, szerintünk nem is nyerik meg, mert ugyan Messi és a támadósor, elsősorban Agüero és Dybala abszolút világbajnok, de a középpálya elég sovány, az nem lesz elég egy német vagy egy brazil válogatott ellen.

Argentína–Izland

  • D-csoport; június 16.; 15.00 óra
  • Tipp: Kevesebb, mint 1,5 gól; odds: 3,40 – Fogadok

Argentína ma Izland ellen kezd, és bizony gálára senki se számítson, sőt szenvedés lesz. Izland kemény, masszív és lelkes, Argentína sem a joga bonitóról híres, úgyhogy rakkolós meccs lesz. Egy góllal nyernek Messiék az érzésünk szerint, és az az egy gól lesz a meccsen. Mondjuk a felkészülés alatt mindenki megszórta Izlandot, de nyilván rendezte a sorokat Hallgrímsson mester, miközben az albiceleste nem most lesz a csúcson.

Mai szelvényünk

Argentína–Izland Kevesebb, mint 1,5 gól; odds: 3,40
Peru–Dánia Döntetlen; odds: 3,00
Tét: 1000 Ft
Odds: 10,2
Várható nyeremény: 10 200 Ft

(Fotó: Gabriel Rossi/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Nem írtak jókat Szoboszlai Atalanta elleni teljesítményéről

További cikkeink a témában