Hétfőn kihirdették az idén nyárra halasztott tokiói olimpián induló magyar sportlövő-válogatottat, Sidi Péter nincs benne.

A hazai sportági szövetség (MSSZ) elnöksége a hétfői ülésén hagyta jóvá a csapatot, és névsorból kiderült, hogy az eltiltott Sidi Péter helyett Pekler Zalán utazik.

Péni István és Sidi Péter között régóta feszült a viszony, ennek egyik kínos következménye az indiai világkupaversenyen volt mindenki számára látható, amikor a férfi puskás csapat nem állt ki a döntőben, mert Péni István és Pekler Zalán bejelentették, hogy nem akarnak együtt lőni Sidi Péterrel, akinek szerintük szabálytalan a fegyvere.

De a csúcs mégsem ez, hanem az, hogy a világ- és Európa-bajnok Sidit az MSSZ fegyelmi bizottsága múlt szerdán, első fokon egy évre eltiltotta a versenyzés mellett az edzésektől és mindennemű sporttevékenységtől, mert a márciusi indiai világkupaversenyen a vádak szerint jogosulatlanul bement Péni István szobájába. Majd a Delhiben rendezett vk-verseny után Péni pozitív doppingmintát adott, a nemzetközi szövetség viszont közvetlenül az eszéki Európa-bajnokság előtt felmentette őt, miután illetékes testülete arra a megállapításra jutott, hogy a magyar sportoló a szóban forgó doppingügyben vétlen, vele szemben szabotázs történt.

A nemzetközi szövetség (ISSF) orvosi és antidopping bizottságának elnöke úgy foglalt állást, hogy

Ráadásul nem tudott válaszolni az MSSZ elnökének azon kérdéseire, hogy kinek a megbízásából lépett be Péni szobájába, kitől kapott kulcsot a szobához, és mit csinált a szobában.

Az induló versenyzők:

  • Major Veronika (női légpisztoly 60 lövés, női sportpisztoly 60 lövés)
  • Mészáros Eszter (női légpuska 60 lövés, női szabadpuska 3x40 lövés)
  • Pekler Zalán (férfi légpuska 60 lövés, férfi szabadpuska 3x40 lövés)
  • Péni István (férfi légpuska 60 lövés, férfi szabadpuska 3x40 lövés)

Az olimpián most debütáló légpuska vegyes páros versenyszámban a Péni István, Mészáros Eszter kettős képviseli a magyar színeket.

(MTI; fotó: MTI/Kovács Tamás)

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.