Ezt maga a játékos jelentette be a Liverpool elleni felkészülési meccs után.

„Beszéltem a családommal és a menedzseremmel, és úgy döntöttem, hogy maradok Salzburgban. Nagyon sokat adott nekem a klub, szeretném az új szezonban is itt folytatni, és újra átélni a csapattal a Bajnokok Ligája-kalandot”

– mondta a magyar válogatott középpályás a sajtótájékoztatón.

Szoboszlai mögött remek szezon van, ő lett az osztrák Bundesliga legjobb játékosa, 27 bajnoki mérkőzésen kilenc gólt szerzett és 14 gólpasszt adott. A vírusszünet után pedig kifejezetten ellenállhatatlan volt.

Menedzsere elárulta, mi kellett Szoboszlainak ahhoz, hogy az osztrák liga legjobbja legyen

Őszintén beszélt Dominik fejlődéséről és jövőjéről.

Így aztán egész évben azt találgatta a sajtó, hova fog igazolni a 19 éves játékos. A legnagyobb esélye annak volt, hogy AC Milanba megy, ám mivel mégsem Ralf Rangnick lett az atyaúristen, nem keresték tovább Dominik kegyeit. A Milanon kívül szó volt a Lazióról, az Arsenalról, a Napoliról, de még a PSG-ről is.

„Nagyon örülök, hogy Dominik úgy döntött, velünk marad” – idézi röviden Jesse Marsch vezetőedzőt a Salzburg hivatalos honlapja.

Szoboszlait választották a szezon legjobb játékosának Ausztriában

Ez a legértékesebb díj, mivel a bajnokságban szereplő klubok vezetőedzői és elnökei szavazatai alapján végzett az élet.

Majdnem megduplázódott Szoboszlai Dominik piaci értéke

Az osztrák bajnokság legértékesebb futballistája, de a magyar játékosok között is neki a legmagasabb a piaci értéke.

(Fotó: redbullsalzburg.at)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Távozik a Real Madrid csapatkapitánya

További cikkeink a témában