Ronnie O'Sullivan – agresszív játékstílusa miatt alias Rakéta –, hatszoros világbajnok óriásit tolt az Északír Openen... és ennek most semmi köze nem volt a sznúkerhez.

Matthew Stevens ellen ment éppen a játék, amikor hirtelen félreérthetetlen hang ütötte meg a nagyérdemű fülét. Bár első körben egyértelműnek tűnt, ki és mit csinált, O'Sullivan szépen leterelte a dolgot: úgy nézett a meccset felügyelő Ben Williamsre, mintha tudná, hogy onnan fúj a szél.

A kis intermezzón Stevens nagyon jót derült, O'Sullivan azonban annyira zavarba jött, hogy a szellentés után rontott, de még így is megnyerte a meccset 4-2-re.

A játék után aztán a bajnok tiszta vizet öntött a pohárba – vagy mondjuk inkább úgy, hogy beengedte az igazság friss szellőjét a bepállott szobába –, és elmondta, hogy az űrgyűrűfütty gazdája bizony ő maga volt, hónapok óta gyomorproblémákkal küzd ugyanis.

Nem ez volt egyébként az első eset, amikor pont rosszkor kellett valakinek könnyítenie a túlnyomáson. 2013-ban a világbajnokság elődöntőjében a közönség soraiból érkezett a veszedelem, ami egy időre meg is akasztotta az ádáz küzdelmet.

Vicces dolog, persze, de közben mélyen emberi is. Nincs is kényelmetlenebb dolog annál, mint amikor sznúkermeccsen kell finganod. Ennél maximum az lehet rosszabb, amikor a templomban jön rád a röhögőgörcs.

(via, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Xabi Alonso döntése miatt egy portugál edző lett a Liverpool A-opciója

A világ legkeresettebb edzője a Liverpoolt és a Bayern Münchent is visszautasítja?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés