Lassan kétnaponta jelentkezik be újabb klub a magyar válogatott védőért, most megint a Premier League-ből.

Amióta Szalai Attila a Fenerbahcéhoz igazolt és egészen kiválóan teljesít, az egyik legkeresettebb védő lett Európában. Először a Leicester neve került elő.

Szalaival erősítene a BL-helyen álló Premier League-csapat?

25 millió eurót kérhet érte a Fenerbahce.

Majd jöttek az olasz érdeklődők.

Szalainak komoly piaca lett, a Serie A élcsapatai is élénken érdeklődnek iránta

A BL-helyen álló Premier League csapat után a BL-re hajtó olaszok is elkezdtek legyeskedni körülötte.

Legutóbb pedig már a Sevilla élénk figyelméről írt a török sajtó.

Egy La Liga-topcsapat is kinézte magának Szalait?

A törökök teljesen el vannak alélva a magyar védő teljesítményétől, így aztán folyamatosan összeboronálják valami nagycsapattal. Egyelőre nem tudni, hogy megalapozottan-e.

Most viszont nem a kétes eredetű török források írták meg a legújabb érdeklődést, hanem az angol TEAMtalk, melynek információi szerint

a West Ham United is csatlakozott a kérők sorába, David Moyes vezetőedző a nyáron megerősítené a mostanában egyre bizonytalanabb védelmét, és Szalai Attilát nézték ki.

A 23 éves, 11-szeres magyar válogatott védő a januári átigazolási időszakban szerződött a ciprusi Apollon Limasszoltól a Fenerbahcéhoz 2 millió euróért, a hírek szerint most nagyjából 27 millió eurót kérnének érte a törökök.

A West Ham a BL-indulásért küzd, igaz a Chelsea elleni hazai vereség után már inkább az Európa-liga-részvétel tűnik reálisnak. A TEAMtalk szerint Szalai kiváló kiegészítőember lehet a West Hamnél az európai kupaporondon. Viszont máshol meg nem kiegészítőnek szerződtetnék, így azért hendikepes lehete a WHU.

Szalai 16 bajnokit játszott a Fenerben, és a megbízható védőmunkája mellett már van három gólja is.

(Fotó: Serhat Cagdas/Anadolu Agency via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés