Ez a mai Uruguay képes bejutni a vb-elődöntőbe? És Cavani nélkül?
Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Ma két esélye van Dél-Amerikának, hogy életben maradjon, de Uruguay nem számít favoritnak.

Az nem kérdés, hogy a felső ág lényegesen erősebb és kiegyensúlyozottabb, ami persze nem garancia arra, hogy innen kerül ki a végső győztes. Az viszont aligha kérdéses, hogy a pénteki negyeddöntők jobban lázba hozzá a futballrajongókat.

Uruguay az őszinte, kemény, szervezett, csupaszív játéka, Franciaország pedig a zsigeri tehetségek és a sebesség miatt. Brazília maga a joga bonito, és Tite csapata bizony elöl-hátul remek, még Neymarral együtt is jó nézni őket, Belgium pedig kitermelt egy újabb generációt, ami akár arany is lehetne.

Uruguay–Franciaország

Negyeddöntő, 16.00

A délutáni meccsen két különböző iskola ugrik egymásnak, Godínék ugyanis mindig is harcoltak, hiába játszik náluk Suárez és Cavani, nincs kinevezett sztár, CSAPAT van. Viszont a két csatárzseni első az egyenlők között, azonban ha az egyik kiesik, akkor beleáll a földbe minden tervük. Márpedig Edinson Cavani megsérült a nyolcaddöntőben, és még mindig kérdőjeles a játéka. Bár nagyban fogadnánk, hogy végül játszani fog. Uruguay az Európa-bajnok Portugáliát győzte le, épp a PSG-csatár duplájával, meccsről meccsre jobb formában van Óscar Tabárez csapata.

Franciaország a minimum hozta a csoportkörben, láthatóan Deschamps nem találta a csapatát, bár utólag már lehet, hogy csak próbálgatta a játékrendszereket, mert pont elég volt abban a négyesben az, amit hoztak. Merthogy Argentína ellen már villantak, többször is, igaz, hogy csak egyetlen góllal nyertek végül, de sokkal jobbak voltak Messiéknél, bármikor képesek lettek volna újabb gólokra.

Kylian Mbappé az új sztárjuk, a PSG támadója sebességben mindenkit ver, kiharcolt egy tizenegyest és rúgott két gólt. Vele azért bajban lehetnek Godínék is.

Az látszik, hogy Deschamps mindenképp helyet szorít Griezmannak, pedig nem megy neki, és az is egyértelmű, hogy Giroud-val jobb ez a csapat. Az argentinok elleni csapatba bele kell nyúlni, mert Blaise Matuidi besárgult, a helyén Corentin Tolisso kezd majd.

Várható kezdőcsapatok

  • Uruguay: Muslera – Cáceres, Giménez, Godín, Laxalt – Nández, Torreira, Bentancur, Vecino – L. Suárez, Cavani
  • Franciaország: Lloris – Pavard, Varane, Umtiti, L. Hernández – Kanté, Pogba, Tolisso – Mbappé, Griezmann – Giroud

Ezt az Uruguayt szinte lehetetlen legyőzni, még gólt is nehezen kapnak, így egy rendes játékidős ikszre vállalkozunk, ami háromszoros pénzt hoz. Utána meg bármi lehet.

(Fotó: Twitter, Getty Images)

 

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.