A spanyol Marca összeszedte, melyek voltak azok a hibák, amelyeket elkövetett Ernesto Valverde az Anfielden.

A Barcelona egy félig már megnyert párharcot veszített el Liverpoolban, ami a katalánoknak egy BL-döntőbe került:

A Liverpool a 0–3 után hazai pályán kiejtette a Barcelonát

A Liverpool megcsinálta a lehetetlennek vélt bravúrt, bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe.

A Marca a meccs után pontokban foglalta össze Valverde hibáit.

Ugyanazzal a kezdővel állt ki

A spanyol lap szerint az odavágón született 3–0 megtévesztő volt, a Pool a meccs meghatározó részében dominált, de végül Messi megrázta magát, és a Barcelona nyert. A visszavágóra Valverde ugyanazt a kezdőcsapatot küldte ki, annak ellenére, hogy az első meccsen is döcögött a játék. A másik oldalon Klopp taktikája jobb volt, és ez a visszavágón látszott is.

Coutinho sokadig esélye

Igaz, hogy Dembélé sérült, Malcom pedig keveset játszott a szezonban, de a Marca szerint Coutinhónak nem szabadott volna kezdenie. A hozzáállásánál már csak a formája pocsékabb, egyszerűen nem érdemli meg, hogy kezdő legyen.

Besültek a cserék

Az odavágón Semedo becserélése jó húzás volt, de az Anfielden a portugál is szenvedett. Ahogy Arthur sem tudott semmit hozzátenni a játékhoz, Malcom pedig már akkor jött, amikor kétségbeesetten próbálta menteni a menthetőt a Barca.

Nyomás alatt volt a csapat, Arthur mégis alig játszott

A Pool a folyamatos letámadásával felőrölte a Barcelona középpályáját. A Marca szerint Vidal többször elveszettnek tűnt a párharcban, mindeközben a padon ült az az Arthur, aki labdabirtoklásban, osztogatásban a csapat legjobb középpályása.

A Marca cikkével nyilván nehéz nem egyetérteni. Egyértelmű, hogy a Barcelona a középpályán nem tudta felvenni a versenyt a Liverpoollal, a Rakitic-Busquets duó bántóan lassú és körülményes volt. Vidal harciassága főleg az első meccsen kellett, de a párharc nagy részében azért ő sem lubickolt.

A madridi lap nem tért ki rá, de mi fontosnak tartjuk kiemelni azt is, hogy Valverde ismét beleesett a tavalyi hibájába, a Barcelona másodszor bukott el egy párharcot úgy, hogy hazai pályán háromgólos előnyt szerzett. Nyilván ez nem csak az edző sara, de mentálisan Valverde dolga lett volna felkészíteni a csapatot arra, hogy a tavalyi Roma elleni kudarc után ne történjen ismét hasonló. Ebben (is) megbukott a spanyol edző.

Szintén Barcelona:

(Fotó: Getty Images; via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés