A Liverpool ügyesen radar alatt tartotta Fabinho leigazolását, aki eleve kicsit alul értékelt volt, így viszonylag olcsón szerzett egy kiváló középpályást.

Már akkor azt írtuk, hogy a Monaco középpályása remek fogás, a Ligue 1 egyik legjobbja volt. Sőt, ő lett a legjobb védekező középpályás a francia bajnokságban, csak csatárok és Fekir állt előtte az egyéni statisztikákat nézveFabinho a mezőny egyetlen játékosa volt az utolsó Ligue 1-szezonjában, aki az első 6 hely valamelyikén végzett a szerelések és a passzok tekintetében is.

Egy váratlan, de annál prímább igazolást jelentett be a Liverpool

A mostani bejelentésnek semmi előzménye nem volt. Megvan Can utódja.

Ennek ellenére nagyon rosszul indult a liverpooli karrierje, néhány felkészülési meccs után teljesen eltüntette Klopp. Jöttek a pletykák, hogy nem bírja a Premier League terhelését, lassan tanulja meg a feladatait, szoknia kell a Liverpool taktikáját. Az első nyolc bajnoki fordulóban egyetlen percet sem kapott, október végén kezdte el játszatni a német menedzser.

Azóta nagyjából stabil kezdő, a számai pedig időközben a legjobbak lett a top 6 csapat középpályásai között.

Kilencven percre lebontva neki van a legtöbb labdaszerzése, 10,32.

Mindezt úgy, hogy ő csak 45 millióért érkezett, ami a mai árakat tekintve egyáltalán nem sok.

Angelo Mangiante on Twitter

Top 10 most expensive players this summer. #PremierLeague 1 #Kepa €80m #CFC 2 #Alisson €72.5 #LFC 3 #Mahrez €67 #MCFC 4 #Keita €60 5 #Fred €59 6 #Jorginho €57 7 #Fabinho €45 8 #Richarlison €39 9 #FelipeAnderson €38 10 #Mina €30 @SkySport #Tranfers

Fred és Jorginho például jóval drágább volt, azonban a számaik bőven elmaradnak Fabinhóétól, de az első számú brazil védekező középpályásnak, Fernandinhónak is. Egyértelmű, hogy Klopp nagyot húzott vele, és azzal is, hogy megvárta, amíg tökéletesen be tudja illeszteni a csapatába.

A Barcelona elleni párharcban is remekül játszott, a második meccsen Messit is szépen kikapcsolta a játékból, a hosszú lábaival mindenhova odaért.

Football Transfers⚽️ on Twitter

An incredible performance from @fabinho tonight! ?⚽️ Has the €45M signing finally proved his worth? ? #Fabinho #Liverpool #Barcelona #ChampionsLeague https://t.co/r2iEDg3Stm

(Fotó: David Blunsden/Action Plus via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Nem írtak jókat Szoboszlai Atalanta elleni teljesítményéről

További cikkeink a témában