Chuck Liddell 48 évesen úgy döntött, visszatér, bár ne tette volna.

A UFC korábbi félnehézsúlyú bajnoka egy időben a szervezet egyik legnagyobb sztárja volt. 2010-ben vonult vissza, miután egymás után háromszor kiütötték. A Jégembernek közben elfogyott a pénze, és jó ötletnek tartotta, hogy Oscar De La Hoya (korábbi többszörös bokszvilágbajnok) új MMA-szervezete, a Golden Boy MMA kedvéért pénzéért visszatérjen.

Ellenfele a 43 éves Tito Ortiz volt, akit korábban kétszer már kiütött, de ennek a meccsnek még így sem ő volt a favoritja. Már a kiszivárgott edzésvideókból látszott, hogy Liddell önmaga karikatúrája, borzasztóan darabos és lassú lett. Ami persze teljesen érthető, hiszen 48 éves, nyolc éve nem volt meccse, és amikor befejezte már akkor távol volt a csúcstól.

Ennek megfelelően Ortiz már az első menetben kiütötte, rossz volt nézni, hogy az MMA egyik legnagyobb alakja mennyire lelassult:

Chuck Liddell egyébként 250 ezer dollárt kapott ezért a meccsért, és remélem, hogy most láttuk utoljára a ringben. Egyrészt az egészsége érdekében, másrészt a sporthagyatéka szempontjából.

  • Közben a UFC pekingi gáláján Ngannou visszatért:

KO-val tért vissza a UFC egyik legnagyobb ütője

Két vereség után visszatért Ngannou.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Újabb fogadási balhéba keveredett a korábban tíz hónapra eltiltott Tonali

Littler a Premier League-ben is felért a csúcsra

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés