Úgy érzi, valamit visszaadott neki az élet.

A magyar válogatott második Európa-bajnoki csoportmeccsén – hatalmas meglepetésre – 1–1-es döntetlent játszott az aktuális világbajnok Franciaországgal. Fiola Attila szerezte meg a vezetést, aki Sallai Roland passzát váltotta gólra:

Mutatjuk Fiola találatát, amivel vezetünk a franciák ellen

Talán maga sem hitte el, hogy gólt lőhet, de gólt lőtt.

A mérkőzés után könnyeivel küszködve mesélt a találatáról az M4 Sportnak:

„A mester kérte, hogy sűrűn forgassuk a játékot. Kaptam egy keresztlabdát, láttam, hogy Sallai Roland lép felém, fejjel elé tudtam tenni a labdát, ő pedig jól pörgette vissza. Ezután el tudtam vinni a labdát, beléptem Varane elé, hogyha ütközünk is, akkor tizenegyest kapjunk. Ez nem történt meg.

Helyzetbe kerültem, az volt a fejemben, hogy kaput találjak. Örülök, hogy ennyire nyugodt voltam, és szépen meg tudtam oldani a szituációt.”

A 31 éves védő úgy érzi, visszakapott most valamit abból, amit az élet elvett tőle 2016-os Európa-bajnokságon, amikor is már az első mérkőzésen olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a kontinens tornán már többet nem tudott pályára lépni.

Fiola persze azt is kiemelte, hogy ez a fantasztikus teljesítmény nem jöhetett volna össze egy remek csapatjáték, illetve a szurkolók nélkül.

Nem tudtak legyőzni minket a franciák!

Te jó ég, mekkorát küzdöttünk?! Szép volt, fiúk!

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában