A huszadik fordulóig kellett várni az első Barca-vereségre, miközben a Real parádézott, akárcsak a Dortmund és a Liverpool, Husztiék pedig kilencgólos meccsen maradtak alul.

A leghülyébb gólöröm

Mivel 0–2-ről egyenlített a Kongói Demokratikus Köztársaság Ghána ellen az Afrika-kupán, abszolút érthető, hogy roppantmód örültek a gólnak. Azt is megszoktuk már, hogy Afrikából rendre előbukkan néhány furcsa törzsi tánc. Na de mi volt az, amit a kongói kapus művelt?! A jóember a seggén lovagolta meg az ötöst, pattogott körbe-körbe. Jegyezzük meg a nevét: Muteba Kidiaba. Vagy ne.

A legelegánsabb és a legszerencsésebb gól(ok)

Parádés gólt lőtt Giampaolo Pazzini, a Milan középcsatára, pedig ő a legkevésbé sem arról híres, hogy technikai virtuóz lenne. A Bologna elleni második gólja viszont bekerülhetne akár egy Ibrahimovic-összeállításba is, a svéd szokott így emelgetni az ötösön. Csodás és elegáns gól. Egyébként a hétvége legmázlisabb góljai is erről a meccsről kerültek ki, Pazzini első gólja mérsékelten, a Bologna szépítő találata viszont erősen szerencsefüggő volt. Mexès egész egyszerűen bebelsőzte – ő a Milanban játszik.

A legsimábbak

A Dortmund, a Liverpool és a Real Madrid is 5–0-val intézte el aktuális ellenfelét, a német bajnok és a királyiak teljesítménye azért kerül előbbre, mert idegenben rámoltak be egy ötöst. A német bajnok sárga-feketék már a kilencedik percben megtörték a Werdert, Marco Reus szabadrúgásból talált be, aztán Mario Götze megpattanó lövése el is döntötte a meccset, sorban érkeztek a dortmundi dugók.

A Real Madrid is idegenben, mégpedig Valenciában gurított egy laza ötöst, csakhogy Ronaldóék még nagyobbat dobtak azzal, hogy már az első félidőben kialakították az 5–0-s végeredményt. Egy argentin, Gonzalo Higuaín roppantotta fel a valenciai reteszt, elég hamar, szintén a kilencedik percben, aztán egy másik argentin, Angel di María, valamint Cristiano Ronaldo is duplázott.

A Liverpool a Norwichot ütötte ki, mondani sem kell, hogy Suárez is beletett egy gólt a közösbe, de inkább Daniel Sturridge emelhető ki – a Chelsea-től érkező támadó harmadik Pool-meccsén a harmadik gólját lőtte. Így már nem is tűnik olyan soknak az érte kiadott pénz (14 millió euró).

A legdurvább sorozat-megszakadás

A Barcelona Messi és Pedro góljaival már 2–0-ra vezetett a Real Sociedad stadionjában, ami általában egyet jelent a három pont bezsebelésével. De nem a Sociedad ellen. 2011-ben 2–0-ról ikszelt a Barca Estadio Municipal de Anoetában, most meg egyenesen veszített. Pedig kétgólos előnynél még egy kapufát is lőtt Messi. Piqué buta kiállítását azonban most nem bírta el a katalán óriás, és a 90. percben Imanol Agirretxe találata elvette a Barcelona 19 meccsen át tartó bajnoki veretlenségét. És a tizennyolc idegenbeli bajnoki óta tartó veretlenségét, hiszen 2012 februárja, tehát majd egy éve nem szenvedtek vereséget vendégségben Xaviék (17–1–0).

A legtávolabbi és legviccesebb gól

Ember, te merre jársz? Morgan De Sanctis, a Napoli kapusa volt a hétvége lúzere, egy olyan hihetetlen bakival, amilyet még Megye II-ben is ritkán látni. Az olasz válogatott kapus egy ötvenméteres beívelésre érkezett, csak épp fogalma nem volt, hol a labda. Ami ugye jó néhány másodpercig szállt a büntetőterületen belülre, majd lepattan és begurult az üres kapuba. Csak olyan három métert tévedett. Az egyetlen magyarázat a szél lehet. Hacsak a szeme nem rossz De Sanctisnak. Ezzel lett 1–1 a Fiorentina elleni bajnoki.

A legjobb magyar, a legtöbb és legszebb gól

A Hannover kilencgólos meccsen kapott ki Gelsenkirchenben, hiába lőtt tehát két gólt is Huszti Szabolcs, a H96 balszélsője, nem sokat ért. A Schalke két góllal ellépett, ám ekkor még egyenlítettek Husztiék, amire újabb két góllal válaszoltak a királykékek. A magyar játékosnak még erre is volt válasza, azonban az egyenlítés helyett jött egy Holtby-gól, ami végleg eldöntötte a gólzáporos bajnokit. A hétvége legszebb gólja viszont még csak ekkor érkezett, a hannoveri Mame Biram Diouf ollózva talált a Schalke kapujába.

Tovább:
A legfrissebb Player-cikkekhez
A sportrovathoz
Máris megvan az év amerikaifoci-botránya? – Kamu barátnő, kamu halál

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Nadal végre visszatér

Vizsgálat indult, mert az afrikai futók nyerni hagyhatták a kínai sztáratlétát a pekingi versenyen

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés