Jön a negyedik csere és változnak a meccskezdések időpontjai a Bajnokok Ligájában, az Európa ligában és az európai Szuperkupában.

Az UEFA két fontos területen módosított a szabályokon:

Játékosok

  • a BL-ben és az El-ben is nevezhető lesz három olyan játékos, aki abban az idényben más csapat színeiben már pályára lépett a sorozatban*,
  • a csapatoknak lesz negyedik cserelehetősége, amivel a BL és az El kieséses szakaszában élhetnek az edzők, de csak a hosszabbítások alatt,
  • a BL-, El-döntők és az európai Szuperkupa során az eddigi 18 helyett 23 játékost nevezhetnek a csapatok, vagyis 12 csere ülhet a kispadokon.

*A jelenleg érvényben lévő szabályozás miatt több klub sem a legerősebb játékoskeretével vesz részt a BL-ben, illetve az El-ben: a Barcelona Philippe Coutinho, míg az Arsenal Pierre-Emerick Aubameyang játékára nem számíthat tavasszal a nemzetközi porondon, mert ezek a játékosok korábbi klubjaikban (Liverpool, Borussia Dortmund) érintettek voltak az adott sorozatban.

Időpontok

  • a BL-meccsek (közép-európai idő szerint) 21:00-kor kezdődnek, de a csoportkörök keddi és szerdai meccsei közül kettő-kettő 18.55-kor rajtol el,
  • az El-ben a nyolcaddöntőig 18.55-kor és 21:00-kor hangzik el a kezdő sípszó, a negyeddöntőben, az elődöntőben és a fináléban pedig egységesen 21:00-kor,
  • a BL- és El-csoportkör során az utolsó fordulóban minden mérkőzésen azonos időpontban kezdődik,
  • az európai Szuperkupa is 21:00-kor kezdődik, és ez már az idei döntőre is vonatkozik.

A 2017–2018-as BL-kiírás már a negyeddöntőknél jár:

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés