Végre egy sportágpróba, ahol nem izzasztanak végkimerülésig, nem vernek meg, magasra sem kell másznom vagy ájulásig bringát tekernem, hanem a világ egyik legcsodálatosabb dolgát művelhetem: labdát rúghatok! Méghozzá egykori válogatott focisták társaságában Kisorosziban, a Hörmann Amatőr Footgolf Kupán.

Míg a regisztráció és az ellenfelek szemmel méregetése zajlik, ismerős arcokat fedezünk fel Petivel, aki hozzám hasonlóan először randevúzik az újdonsült jövevénnyel. Juhár Tamás, Fehér Csaba és Zombori Zalán viszont nem, de ugye a magyar válogatottban pályára lépett exfutballisták nem kizárólag ezért kapnának alacsonyabb oddsot a fogadóirodáknál a végső győztes kimenetelét illetően.

Az eligazítás során az újoncok kedvéért gyorstalpalót tartanak scorekártya-vezetésből. Valamennyi résztvevő saját maga és egy ellenfele rúgásait strigulázza. A kártyán mind a 18 pálya mellé írva van egy úgynevezett par szám, ami azt jelenti, hogy az adott szakaszt hány rúgásból fejezi be egy jobb játékos.

Hankó Péter főszervező Petit és engem, mint csapat nélkülieket, beoszt a nagyrészt AC Milan-szurkolókból álló Milan Footgolf Egyesület két játékosa mellé, hogy négyesben teljesítsük az előttünk álló nagyjából háromórás kalandot. Mivel Inter-mezben érkeztem, picit furán néznek rám, de hamar megegyezünk, hogy félretesszük a rivalizálást. Ők velünk ellentétben rengeteg versenyen túl vannak már, ismerik a pálya szinte összes szegletét. Tőlük tudom, hogy korábban sokkal hosszabb szakaszokból állt, a játékosok kérésére rövidítették le, hogy technikásabb legyen.

A többtucatnyi, kisebb csoportokra osztott versenyzők egyszerre kezdenek, minden társaság más-más számú lyuknál. Erős szél fúj, ami nem igazán könnyíti meg a helyzetünket. Első alkalommal példának okáért szép magas ívben próbálom minél közelebb a célhoz juttatni a labdát – persze, hogy irányt változtat a levegőben. Társaim tanácsára felhagyok ezzel és inkább ágyúzok egyet, hogy egyenesen repüljön kevéssel a föld felett.

Mindjárt a második lyuknál sikerül általános derültséget okoznom a susnyásban kikötött labdámmal, utána pedig a rossz színű zászló követésével. Ugye golfpályán játszunk, a golfozóknak fehér zászló jelöli a lyuk helyét, a footgolfosoknak meg narancssárga, csakhogy mindez azután derül ki számomra, hogy utóbbi helyett a méterekkel arrébb leledző fehér felé próbáltam nagy bőszen célozni.

Később viszont helyreállítom a renomémat, a 7-es lyuknál relatíve messziről elgurított labdámon látszik, hogy be fog menni, ám a lyuk közepén ágaskodó zászló rúdját találja el és kipattan… Mindenki megsajnál és közlik, hogy csak akkor lehet kivenni a zászlót, ha a labda az úgynevezett greenben tartózkodik, ami egy három–négy méter átmérőjű, szépen nyírt füves kör a lyuk körül.

A 10-es pályán versenyfelügyelők asszisztálnak az újabb majdnem bravúrhoz. Megismétlődik a korábban látott jelenet: a fránya zászló ismét elvesz tőlem egy greenen kívüli találatot. Ekkor informál az egyik jelen lévő főmufti, hogy amúgy bármikor kivetethetjük a zászlót, akár a kezdőrúgásnál is. Ezt is megtudtuk...

Vannak ám szabályok még, az egyikkel hamarosan saját tapasztalatból is megismerkedhetek, lévén sikerül egy lecsúszott rúgással pályán kívüli szektorba, megint a dzsindzsásba lőnöm a labdámat, ami büntetőpontot jelent. További érdekesség: amikor homokcsapdába kerül a laszti, onnan nekifutás nélkül, egy lépésről lehet csak elrúgni.

Az irgalmatlanul hosszú 13-as pálya nem véletlenül kapta a szerencsétlen számot és a sánc becenevet. Egy kisebb dombra kell felmásznunk, ahonnan nem is látjuk a lyukat, igazi szívatós szakasz ez (pajtásaink másik sz betűs jelzővel illették). Egyébként, bár ellenfelek vagyunk, egy-egy bravúrosabb gurításnál vagy egészséges löketnél rendre megdicsérjük egymást, kivételt jelent ez alól, amikor Peti vagy én vicckategóriába illő bénaságot művelünk (csapódott vissza labda például közelben lévő fa lombkoronájáról…), ilyenkor egy kis zrika belefér, de nem túl hangosan.

A finis felé közeledve egyre sűrűbben pillantunk a score kártyánkra, ki hogy áll. Két milanos ellenfelünk jobban, mint mi, de Peti és én azzal a céllal érkeztünk ide, hogy az utolsó helyet kerüljük el összetettben, illetve jobb eredményt érjünk el, mint a másik (a tét egy tábla csokoládé). Utóbbi egyikünknek sem sikerült, ugyanis mindketten 91 rúgásból teljesítettük a 18 lyukat, ami összesítésben 24. helyhez volt elegendő a 31-ből. A győztes Fazekas Gábor eredménye 69 lett, Németh Péter 70-nel második, Bogár Krisztián 75-tel a harmadik lett. Az exlabdarúgók közül Fehér Csaba teljesített a legjobban 76-tal. A versenyen egyébként részt vett még Lengyel Béla, a sportág első világbajnoka is.

Leginkább fejben fáradtunk el a végére, fizikailag annyira nem volt megterhelő a verseny – erről a lábfejem bizonyára másként vélekedne.

(Fotók: Pálfi Balázs)