Már csak az a kérdés, hogy Bajnokok Ligája-, Európa- vagy Konferencia-liga-csoportkör lesz az.

Peter Stöger nem számíthatott az egyetlen felnőtt balhátvédjére, Civicre a Vilnius elleni visszavágón, ám ő nem egy rutinosabb, de jobblábas bekket állított a helyére, hanem a fiatal Csontost, aki először kezdett a Fradiban. Akárcsak a frissen igazolt norvég középpályás, Zachariassen.

Utóbbi beállítása egyértelműen azt jelezte, hogy eggyel óvatosabb Fradit fogunk látni, de végül ez nem jött be, mert inkább hárommal volt óvatosabb a magyar bajnok. Ha a litván csapat játékosai kicsit képzettebbek, akkor könnyedén nyílt lehetett volna a párharc, ám hiába nyomtak, az utolsó passzok, lövések vagy fejesek gyengére sikerültek.

Az látszott, hogy Stöger nem akart kockáztatni, fontosabb volt megtartani az előnyt, mint növelni azt. De aztán jött az Uzuni-Ryan Mmaee duó és lerendezte a meccset. A Pristinában triplázó albán most két gólpasszt adott a fiatalabbik Mmaee fivérnek. Az első félidő végén egy rossz indítást szerzett vissza két védő között Uzuni, majd odapasszolta Ryan Mmaee-nak, aki eltekerte a hosszúba.

A második gól előtt még jobban kinyílt a Vilnius, Uzuni pedig ismét önzetlen volt, Mmaee pedig egy jó átvétellel el is fektette a kapust.

A sima továbbjutás meg is volt, de sajnos a clean sheet nem, mivel Pape Djibril Diaw a 93. percben fejelt egy gólt.

A kétgólos győzelemre azért ügyelt a Fradi, egy percre rá Róbert Mak visszaállította.

A BL-selejtezősorozat harmadik körében a cseh Slavia Praha lesz a Fradi ellenfele, ha továbbjut, közel kerül a BL-hez, ha nem sikerül, akkor marad az El, ám ha az sem jön össze, akkor a Konferencia-liga-csoportkör már fix. Vagyis ősszel biztosan valamelyik nemzetközi kupasorozat csoportkörében szerepel majd az FTC.

Bajnokok Ligája-selejtező, 2. forduló, visszavágó

Zalgiris Vilnius–Ferencváros 1–3 (0–1)

Gólszerző: E. Diaw (90+2.), ill. R. Mmaee (43., 72.), Mak (90+4)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Martínezé az egyik legőrültebb statisztika a futballban

További cikkeink a témában