A svéd bajnoknál durrantak a pezsgők a sorsolás után, azt mondták, ha választhattak volna, akkor a Fradira böknek. Valamit benézhettek, mert egy súlycsoportban sem voltak a magyar bajnokkal, az FTC még csak jól sem játszott, mégis lazán nyert.

Szerhij Rebrov váratlant húzott azzal, hogy a frissen igazolt középhátvédet, az MTK ellen egy percet sem játszó Kovacevicet a kezdőbe jelölte. Sigér helyére pedig Somáliát tette, és mivel a magyar játékos a kispadra sem került, vélhetően ez egy kényszerű módosítás volt.

null

? | The starting 1️⃣1️⃣9️⃣0️⃣ DIBUSZ2️⃣1️⃣ BOTKA1️⃣5️⃣ KOVACEVIC2️⃣5️⃣ BLAZIC1️⃣7️⃣ CIVIC1️⃣4️⃣ HARATIN 7️⃣ SOMALIA8️⃣8️⃣ ISAEL1️⃣0️⃣ TOKMAC7️⃣0️⃣ BOLI7️⃣7️⃣ UZUNI#fradi #ftc #ferencvaros

Ami az első pillanattól látszódott, hogy a Fradi nem volt túl éles, igen messze van a csúcsformájától, viszont a Djurgarden még így is gyengébb volt. Az első félidőben rengeteg hibát láthattunk, helyzetek nem alakultak ki, viszont a Fradinak van egy Tokmacja, aki képes váratlant húzni. Akárcsak az MTK ellen, most is rúgott egy klasszis gólt, helyzet nélkül.

Az előny azt jelentette, hogy a svéd bajnoknak fel kellett adnia a védekezést. Az edző feljebb is tolta a csapatát, akadtak is meleg pillanatok Dibusz kapuja előtt, viszont így lett tere a gyors és technikás FTC-támadóknak. Jött is az újabb Tokmac-gól, Boli indítása után okosan rúgta el a svédek kapusa mellett.

Mivel eddigre már világossá vált, hogy a Djurgarden ennyit tud, gyengébb, mint a magyar bajnok, különösebben nem kellett aggódni amiatt, hogy visszajönnek a meccsbe. Rebrov pedig cserékkel még inkább stabilizálta a csapatát, már csak az volt a kérdés, mennyit rúg a Fradi, akkora volt a különbség a két csapat között.

Végül okosan és magabiztosan lehozta a Ferencváros a BL-selejtező első fordulóját, a továbbjutás után a Celtic vár a magyar bajnokra.

Bajnokok Ligája-selejtező, 1. forduló

Ferencváros–Djurgarden 2–0

(Fotó: fradi.hu; MTI/Szigetváry Zsolt)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában