A legjobb magyar férfi teniszező három játszmán át egyenrangú ellenfele volt a 13-szoros Grand Slam-győztesnek, továbbjutni azonban nem tudott a US Open első körében.

A világranglista 41. helyén álló Fucsovics a lehető legrosszabbul kezdett a kétszeres US Open-bajnok Djokovic ellen, és már rögtön az első adogatását elveszítette. Amit a szerb végig is vitt a szettben, Fucsovicsnak 3:5-nél volt esélye visszajönni, és szépen hárított is egy szettlabdát, de végül eléggé magabiztosan behúzta az első játszmát Djokovic, 6:3.

Fucsovics tökéletes rövidítése, amivel játszmalabdát hárított:

A második szettet jobban kezdte Fucsovics Marci, bátran, agresszíven próbált teniszezni, aminek köszönhetően breakelőnybe került a szett közepén. És innen már nem is engedte ki a játszmagyőzelmet a kezéből, magabiztos játékkal, helyenként gyönyörű ütésekkel kiegyenlített, 3:6.

Fucsovics szettlabdája:

A harmadik játszma két szoros játékkal indult, majd Fucsovics semmire elvette a meleggel és saját magával is rendesen küzdő Djokovic szerváját. Sőt, volt esélye a dupla breakelőnyre is, Djokovic azonban előbb hozta a saját szerváját, majd kiegyenlített 4:4-re. Innen pedig sajnos Marci nem tudott már játékot nyerni ebben a szettben, Djokovic megfordította a játszmát, 6:3.

Djokovic ezzel a ponttal került másodszor szettelőnybe:

A negyedik szett elején rögtön elbukta a szerváját Fucsovics, ez a játszma már simán a szerbé volt, 6:0.

Fucsovics Marci ugyan kikapott, de abszolút partiban volt három szetten át a világ legnagyobb stadionjában a sportág egyik legjobbjával, ami azért borzasztóan nagy eredmény.

US Open, 1. forduló

Novak Djokovic–Fucsovics Márton 6:3, 3:6, 6:3, 6:0

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon