A mindig kegyetlenül jól értesült angol lapok szerint új útra kíván lépni a Manchester United, mert láthatóan a mostani sehova sem vezet, a régire meg már képtelenség lenne visszabotorkálni Sir Alex nélkül. Szóval folytatják a fontmilliók eltapsolását.

  • A nyáron 150 millió fontot költött Van Gaal játékosokra
  • Az új stratégia az, hogy mostantól már annyit költ a menedzser, amennyit nem szégyell
  • A Real mintájára minden évben legalább egy galaktikust elhoznak Manchesterbe
  • Célkeresztben Robben, Hummels, Dani Alves, Godín és Strootman

A BBC Sport kezdte, aztán beszállt a The Guardian is, így indulnak a pletykák. Persze hiba lenne legyinteni, mert ezek ott tényleg mindig jól értesültek, szóval várhatjuk az igazolásokat. Azt mondjuk eddig is tudtuk, hogy pénzügyileg felettébb stabil az MU, és azt is látjuk, hogy ennek vajmi kevés eredménye van. Csak Di Maríáért adtak 59,7 millió fontot, ehhez képest 11 pont a hátrány a Chelsea-vel szemben; a 157 milliós költés ellenére rosszabbul rajtolt LVG, mint Moyes.

Így aztán most kitalálták az ördögi vezetők az ördögi tervet: hogy mondjuk költsünk még több pénzt, lehetőleg bármennyit. És érkezzenek világsztárok még (ne felejtsük, Di María mellett érkezett még pl. Falcao és Blind is), a cél, hogy galaktikus Manchester épüljön. A Realnál végül bejött ez a modell, bár várni kellett pár évet egy újabb BL-sikerre.

Megvannak a nevek is, közülük csak Arjen Robben az új, a többieket már szóba hozták a Uniteddal. A holland úgy 40 millió fontba kerülne, de meglepő lenne, ha a Bayern elengedné.

Kevin Strootman

A Roma középpályása, Kevin Strootman (£30 millió) hosszú sérülés után tért vissza, Van Gaal honfitársa hiányposztra érkezne, a középpálya közepére, amolyan mélységi irányítónak. Az ő megszerzése reális, akárcsak a Borussia Dortmund világbajnokáé, Mats Hummelsé. Középhátvédre talán még nagyobb a szükség, mint középpályásra, a 35 millió font nem lehet akadály, a Dortmund meg nem elég módos, hogy megtartsa. Az Atlético Madridtól is vennének bekket, Diego Godín (£25m) a kiszemelt. Nem vennénk rá mérget, hogy vörösbe öltözik. A Barcelona jobb oldali védője, mindenese, Dani Alves csak 15 millió, ami nem pénz, cserébe nem is galaktikus a brazil. Nem ragaszkodik hozzá annyira a Barca, szóval ő könnyedén vörös ördög lehet.

A BBC szerint Van Gaal várhatóan csak a nyáron kezdi el költeni a nagy pénzt, a téli átigazolási időszakban visszafogottabb lesz. Strootman és egy középhátvéd a tippünk.

(Fotó: Europress/AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés