James Harden kihisztizte, hogy elcserélje a Houston Rockets, az előző három idény gólkirálya a Brooklyn Netsben folytatja.

Megírtuk tegnap mi is, hogy Harden nincs élete formájában, konkrétan kövér:

A 41 millió dollárt kereső Harden már nem túlsúlyos, hanem kövér

Hihetetlen, hogy ez megtörténhet az NBA-ben 2021-ben. Vagy bármilyen profi sportban.

A Lakers elleni vesztes meccs után azt mondta a korábbi MVP, hogy ő mindent megtett a Houstonért, de szerinte már annyira elromlottak a dolgok, hogy nem lehet változtatni. Gyakorlatilag tehát nyíltan kimondta, hogy nem akar a csapatban maradni. A Houston vezetősége pedig nem húzta az időt, tegnap éjjel összehozott egy gigantikus négycsapatos cserét, amelynek a keretein belül James Harden a Brooklyn Netshez került. Az üzletben a Houston Rockets és a Brooklyn Nets mellett a Cleveland Cavaliers és az Indiana Pacers vett részt.

A Brooklyn így megkapta James Hardent, de feláldozott rengeteg picket, és az Allen-LeVert-Prince-Kurucs négyest. Allen és Prince a Clevelandhez került, LeVert az Indianában folytatja. Az Indianából Oladipo pedig a Houstonhoz került.

James Harden tehát a Netsben folytatja, így Brooklynban összeáll a Kevin Durant-James Harden-Kyrie Irving sztárhármas,

cserébe viszont a Nets beáldozta a jövőbeli draftjogait és néhány tehetséges fiatalját. A szezon egyik kérdése meg az lesz, hogy a Nets viszonylag problémás sztárjainak mennyire sikerül megtalálnia az összhangot. A fogadóirodák szerint a csere után a Nets Kelet legnagyobb favoritja, a Lakers és a Clippers után pedig a harmadik legesélyesebb a bajnoki cím megszerzésére.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

A téli olimpia 10 legcsinosabb versenyzője

Képben vagy a klubfocival? Bizonyítsd be ebben a címerkvízben

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
14% Nem, tök jó, hogy van.
66% Azonnal, értelmetlennek tartom.
20% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.