Mondják a laikusok és/vagy a foteldrukkerek, micsoda úri hóbort ez, például a két lyuk közötti távolságot lesétálni sem képesek egyesek, és inkább autóba ülve jutnak el a következő helyszínre. A nagymenők is megkapják a magukét, hisz kívülről úgy tűnik, le se izzadnak egy-egy versenyen, mégis raklapnyi pénzt szállítanak haza. Életem első találkozása a golffal alapjaiban változtatta meg a véleményem.

Mentorom ezúttal Kriszti, akitől már az egyeztetésünk során megkaptam az első intelmet: dress code! Galléros pólóban, szövetnadrágban (övvel!) illik pályára lépni a férfiaknak, a farmert és társait felejtsem el.

Míg a profi oktató ide nem ér, addig az ő irányításával kezdődik a lecke: felmegyünk a greenre, hogy puttoljunk. Fogalmam sincs, miről beszél, de annyi azért lejött a tévéből, hogy a labda viszonylag fontos játékeleme ennek a sportágnak – mindezt azok után bátorkodom megjegyezni, hogy elfelejtettük magunkkal hozni…

Mivel teljesen kezdő vagyok és körülbelül egyórányi tanulóidő áll rendelkezésre, ezért nagyon elmélyülni nem fogunk, versengeni pláne nem, de egy könnyű és egy nehéznek mondható ütésfajtával azért megpróbálkozunk. Előbbibe tartozik a már említett puttolás. Felmegyek trollkodni, és mindenféle tanács vagy javaslat nélkül megpróbálok csak úgy érzésből jó egy méterről a lyukba gurítani. Az eredményt inkább hagyjuk.

Ezt látva Kriszti azonnal megjelenik és mutatja, mit rontottam el, valamint hogyan kellene helyesen művelnem. Vállszélességű terpeszben álljak, az ütő középen legyen, a labda meg úgy, hogy a bal szememmel egy vonalban helyezkedjen el, a karjaimat nyújtsam ki, lazán tartsam, s mint egy ingaóra, úgy lengessem. Nahát, így tényleg könnyebb! A felismerésnek és a többszöri próbálkozásnak köszönhetően célba talál a kis fehér laszti, garantálva a kezdeti sikerélményt.

Bőszen gyakorlok, amikor egy, a szomszédos pályáról ide tévedt labda zavar meg. Felnézek, s az érkező oktató, Laura kérdezi, nem hallottátok a fore-t? A micsodát? Fore-t, amit akkor kiabálnak, ha téves röppályára került labda az ismeretlenbe száll – ilyenkor az a szabály, hogy bárhol vagyunk, bármit csinálunk, fejünket fogva le kell guggolnunk. (Nem hallottuk.)

Laura átvisz minket a gyakorlópályára swingelni. Frank Sinatra szellemének megidézése helyett a kezdőütésről van szó, ami ráadásul a legnehezebbek közé tartozik. Ehhez a driver névre keresztelt ütő passzol alapesetben, ám azt kezdőknek nem adják oda, Kriszti például majd’ egy évnyi gyakorlás után merte csak megfogni.

A tökéletes beállást és mozdulatsort próbálom elsajátítani labda nélkül. Már az ütő helyes fogása sem egyszerű. „Mintha egy fogkrémtubust fognál, olyan finoman próbáld, ne szorítsd!” Ez könnyen megy, bezzeg utána… A teljesség igénye nélkül az alábbi utasításokat kapom:

1. vállszélességű terpesz;
2. feneket picit kitolni;
3. mellkast egyenesen tartani;
4. megfelelő ütőfogás (a nyelén öt centi hely maradjon, a bal kezem kisujjához kapcsolódjon a jobb kezem hüvelykujja);
5. könyök nyújtva;
6. ütő középen, labda helyzete bal szemmel egy vonalban;
7. a lendületvételhez törzsből forduljak, bal könyök végig egyenes;
8. a csuklómat törjem meg;
9. szemem végig a labdán;
10. lendületből üssek, ne erőből;
11. elütés után forduljak vissza, lábfejemet emeljem föl;
12. az ütő a fejem mellett/mögött legyen.

Mindössze ennyi, és akkor még meg sem próbáltam eltalálni a labdát… Ennek ellenére a sokadik árnyékos mozdulatsort követően megdicsér Laura, mondván a labda nélküli mozgásom teljesen jó. Ezek után alig várom, hogy belebikázhassak egy egészségeset, de rögtön le is hűt, hogy ne erőből, hanem lendületből üssem, mert a férfiak nagy része az előbbi módszert alkalmazza, ellentétben a nőkkel. Így fordulhat elő, hogy a nők képviselői kecsesebb, szebb mozdulatokkal operálnak.

Jöjjön, aminek jönnie kell! Nagyjából összeraktam fejben a mozdulatsort, lássuk, megy-e élesben. Erőteljes koncentráció, halálos csend és nyugalom, ütő lendül, és… telibe! Mindenki megrökönyödésére életem első swingelése eredményes, elfogadható ívben úgy nyolcvan métert száll a labda. Mielőtt azonban álmodozni kezdenék a profi golfos karrierről, hamar visszazökkenek a valóságba, ugyanis a következő nagyjából 15 próbálkozásból egyszer sikerül az elsőhöz hasonlóan eltalálnom. 

A kezdők szerencséje elv érvényesült ezek szerint, mert hol luftot ütök, hol csak súrolom a labdát, illetve a gyepmester bánatára párszor jelentősebb darabot szedek ki a földből (mint kiderül, ezt divotnak hívják). Nagyon nehéz egyszerre mindenre odafigyelni. Másodperc tört része alatt játszódik le a fejemben, hogy most akkor egyenes könyök, csuklótörés, forgás és közben azért nem árt fél szemem a labdán tartani és mondjuk eltalálni.

Hamar elszáll a röpke egy óra, látható, ennyi idő alatt mennyit lehet tanulni. Sokat. Plusz átértékeli az ember a golfról alkotott sztereotípiáit, mert hát bizony hatvan perc alatt jutottam el oda, hogy kétszer–háromszor sikerült rendesen eltalálnom a labdát, ami isten tudja, hová szállt. Ahhoz, hogy kontrollálni, irányítani is képes legyek, rengeteg gyakorlásra van még szükség, szóval itt a helyem legközelebb is!

(Fotók: Edőcs Katalin)