Guardiola antréja elég jól sikerült, úgy húzta be a Telekom-kupát, hogy két hatvanperces meccsen kilenc gólt lőtt új csapata, a Bayern München. Van még feljebb?

A katalán mester úgy vette át a Bayern Münchent, hogy gyakorlatilag csak veszíthetett, hiszen a bajorok mindent megnyertek az előző szezonban – a Német Kupa és a Bundesliga mellett a Bajnokok Ligáját is. Jupp Heynckes a csúcson távozott (távolították el...?), a fiatal, de roppant sikeres Guardiolának már nehéz ezt felülmúlnia. De úgy fest, nem lehetetlen: a Mönchengladbachban rendezett Telekom-kupát magabiztosan nyerték meg a müncheniek, sőt, már most pazarul játszottak. Az elődöntőben még csak négyet lőttek Ribéryék a Hamburgnak, a döntőben viszont már ötöt a hazaiaknak. Mindezt úgy, hogy a meccsek kétszer harminc percesek voltak, tehát 120 perc alatt gurított kilencet Guardiola Bayernje.

Persze azért ez a csapat még csak nyomokban az övé, de az látszott, hogy például Thiago Alcantára leigazolása remek húzás volt, a 4–1–4–1-es felállással sem lesz gond, Ribéry középre vezénylése szintén működhet, és akkor még a hiányzók vissza sem tértek (Dante, Javi Martínez, Schweinsteiger, Badstuber, Neuer). Ki fogja megállítani a Münchent?

Telekom-kupa

Elődöntő

  • Hamburg–Bayern München 0–4 (0–1)
  • Hamburg: Drobny – Sala, Sobiech, Westermann, Jansen – Badelj, Arslan – Beister, Van der Vaart, Ilicevic – Zoua
  • Bayern München: Starke – Lahm, J. Boateng (Kirchhoff, 48.), Van Buyten, Alaba – Thiago (Höjbjerg, 48.) – Kroos, C. Pizarro (Robben, 42.), Ribéry (Green, 54.), Shaqiri – Mandzukic (Th. Müller, 42.)
  • Gólszerző: J. Boateng (12.), Mandzukic (41.), Kroos (44.), Th. Müller (52.)

Döntő

  • Mönchengladbach–Bayern München 1–5 (1–3)
  • Mönchengladbach: Heimeroth – Jantschke, Nordtveit, Á. Domínguez, Wendt – Dahoud, G. Xhaka (Kramer, a szünetben) – Herrmann, Arango – L. de Jong, Hrgota
  • Bayern München: Starke – Rafinha, Van Buyten (Kirchhoff, 50.), J. Boateng, Contento (Alaba, a szünetben) – Thiago (Shaqiri, 50.) – Robben, Lahm (Weihrauch, 50.), Kroos (Weiser, 51.), Ribéry – T. Müller
  • Gólszerző: L. de Jong (30. – 11-esből), ill. Ribéry (17.), Lahm (23.), Thiago (26.), Robben (41.), Müller (60.)
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hiába a fojtogató City-fölény, a Real Madrid jutott az elődöntőbe

További cikkeink a témában