Az NBA nyugati főcsoportdöntőjének, a Golden State Warriors–Oklahoma City Thundernek a hatodik meccse volt minden idők legnézettebb találkozója. A hetedik meg a legdrágább lesz.

Emlékezetes, csodás sportélményt nyújt a címvédő Warriors és az OKC összecsapása, hisz nem elég, hogy napjaink legjobbja, Steph Curry, valamint a top 5-ből még minimum ketten, Kevin Durant és Russell Westbrook csap össze kétnaponta, hanem piszok fordulatos is az egész sorozat.

A Thunder elment 3–1-re, eldőlni látszott a párharc, ám a Golden State visszajött, és Oklahomában egyenlített a hatodik meccsen, leginkább Klay Thompson 11 darab, NBA-rekord mennyiségű triplájával. Csoda, hogy a hetedik, döntő meccsre 5 perc alatt elkapkodták a jegyeket az Oracle Arenába?

Ezek 230 és 2150 dollár között voltak, az átlagár elérte a 960 dollárt, ami a hetedik mérkőzéseket tekintve az elmúlt öt évben a második legmagasabb, a 2013-as Miami Heat–San Antonio Spurs vezet. De a Ticketmaster jelentése szerint volt két jegy, amit

darabonként 29 000 dollárért (∼8.15 millió forint) vásároltak meg.

Az alapszakasz utolsó körében Kobe búcsúja és a Warriors csúcsdöntése is pofátlanul sokba került, de ez most rávert, jócskán. A TrueCar.com rögtön meg is mondta, mennyire drága: listaár szerint a jegyek drágábbak, mint egy új Toyota Rav4, Jeep Wrangler vagy egy Nissan Altima.

A meccs, ami autónyi árban van, magyar idő szerint kedd hajnalban 3 órakor kezdődik, és a Sport tv élőben adja.

Kobe-búcsúmeccs vagy Warriors-csúcsdöntés érdekel? Add el a lakásod!

(ESPNBleacher Report)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Milák Kristóf edzője elmondta, milyen téren kell előrelépnie tanítványának az olimpiáig

További cikkeink a témában