Gyurta Dani az olimpia egyik legfőbb magyar aranyesélyese volt 200 mellen, erre még döntőbe se jutott. Utána elindult az ujjal mutogatás.

Az úszócsapat összességében csak azért szerepelt jól, mert Hosszú Katinka óriásit ment, egyébként őt leszámítva – aki egyébként a szövetség ellensége volt még az olimpia előtt – többen is nagyot égtek, hiába érezte máshogy a kapitány. Például Gyurta is, aki címvédőként döntőbe se úszta magát.

A felelősséget viszont edzője, Széles Sándor, akit egyébként ki sem utaztattak, nem vállalta:

"Meg kellene kérdezni Kovácshegyi Ferencet és Virth Balázst, hogyan képzelték ezt, és ki a felelős ezért. Több helyen nyilatkoztam, hogy bizonytalan vagyok a felkészülési állapotával kapcsolatban. Nem mondhattam, hogy gyenge, mert nem vehettem el az önbizalmát."

Széles szerint Gyurtának azért nem volt megfelelő az állóképessége, mert más edzésterv alapján dolgozott.

Most reagált ezekre Gyurta Dani a Nemzeti Sportnak:

Nem az a kérdés, hogy mi vele tervezzük-e a folytatást, hanem az, ő velünk tervezi-e. Sanyi bácsi második nyilatkozata után nem éreztem úgy, hogy nekem kellene őt keresnem, ő pedig azóta sem hívott engem.

Én csak azt kérem tőle, hogy nézzen magába, és gondolja végig: ha az ő lelkivilága megengedi, hogy azt nyilatkozza, nem voltam jól felkészülve az olimpián, ám legyen.

Viszont ha jobban visszagondolok,

egy kezemen meg tudom számolni, hány edzést vezetett le nekem az elmúlt négy évben.. És nem azért történt így, mert mi azt mondtuk neki, ne tegye.”

A másik két edzője viszont rendben van Gyurta szerint:

Ránk mindig is az összefogás volt a jellemző, Virth Balázs és Kovácshegyi Ferenc, a másik két edzőm is ezt az értékrendet követi. Sanyi bácsi nyilatkozata nem volt korrekt, de szerintem csak a nagy izgalom és csalódottság mondatta ezt vele. Nem haragszom rá, és számítunk rá. Ha úgy gondolja, hogy szeretné segíteni a csapatunkat, mi örömmel vesszük, mert minden segítségre szükségünk van. Ám ezt tegye úgy, hogy ne csak névlegesen legyen a csapatunk része, hanem valós teljesítménnyel járuljon hozzá a munkához.

Már csak az a kérdés, hogy ha a másik két szakemberrel minden rendben ment a felkészülés során, mitől mondott totális csődöt Gyurta? Illetve, hogy nem tűnt-e fel a felkészülési időszakban, hogy másodpercekkel rosszabb, mint kellene?

De ő is tudja, hogy baj van: "Ez az idő és ez a teljesítmény nem én vagyok..."

Bővebben az nso-n.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

90-es tempónál bukott óriásit a világ egyik legjobb bringása

Messi elmondta, mikor fog visszavonulni

További cikkeink a témában