Ám az első fordulóval ellentétben, most nem figyelmetlenség és felelőtlenség miatt, hanem a sérülések szóltak közbe.

A Fradinak nem sikerült a Bajnokok Ligájában maradnia, azonban az Európa-liga csoportköre mindössze két meccsre van a magyar bajnoktól. És az elérése közel sem egy lehetetlen feladat, a litván bajnoknál kaphatott volna sokkal erősebb ellenfelet is az FTC.

Azonban, akárcsak az első fordulóban a Ludogorec ellen, most sem számíthat Rebrov edző a csapat két fontos légiósára, a nemzetközi szereplésre igazolt Nyikolaj Szignyevicsre és Isael Barbosára, most épp sérültek. Rajtuk kívül a bosnyák válogatott védő, Eldar Civic sem utazott el Litvániába, őt a Zágráb ellen kiállították.

Isael a csapat legértékesebb játékosa, azonban még nemigen láthattuk a pályán. Az 1,8 millióra euróra taksált brazil a nyáron végig sérült volt, tehát ebben a szezonban még csak felkészülési meccset játszott. De tavasszal is csak kilenc bajnokin és három MK-meccsen volt pályán. A technikás brazil meccseket eldöntő klasszisnak igazolták, de egyelőre semmi haszna nincs belőle a Fradinak.

Isael a Fradi Dembéléje.

A belorusz Szignyevics konkrétan a nemzetközi meccsek miatt lett leigazolva, fizikai ereje és csatárvédekezése magyar szinten kiemelkedő, sokat segíthetne a célok elérésében, főleg az olyan kemény, bekkelős csapatok ellen idegenben, mint a Suduva. Helyette vélhetően a nemrég igazolt Franck Bolit fog játszani, az elefántcsontparti gyorsabb, gólerősebb, de még nem szokott össze a csapattal.

A három légiós ász kiesése miatt helyet kapott a keretben Csonka András és Priskin Tamás is.

(Fotó: MTI/Czagány Balázs, facebook.com/SasGaborPhoto)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon