Az VV Foarut és Ellen Fokkema az úttörők, Hollandiában kísérleteznek egyet.

„A KNVB a sokszínűség és az egyenlőség mellett áll, és úgy gondoljuk, hogy a labdarúgásban minden tekintetben mindenkinek helyet kell biztosítaniEzért kezdjük el ezt a kísérletet, és a tapasztalatok megmutatják majd, hogy működik-e. A klubbal szoros kapcsolatban maradunk, figyelemmel kísérjük a dolgok alakulását” – nyilatkozta Art Langeler, a KNVB futballfejlesztési igazgatója, azok után, hogy

engedélyezték, hogy Ellen Fokkema felnőtt férficsapatban játsszon.

Ő Hollandiában az első női labdarúgó, aki férfiak között focizhat hivatalosan.

A 19 éves focista a negyedosztályú VV Foarutban szerepel majd.

A KNVB azt mondta, egyfajta kísérletről van szó: amennyiben a tapasztalatok kedvezőek, később más nagykorú nők is játéklehetőséghez juthatnak majd férficsapatokban. Erre a jelenlegi szabályok nem adnak lehetőséget, lányok és fiúk csak az ifjabb korosztályokban játszhatnak együtt.

Azt is elmondta Langeler, hogy a szövetségükhöz évente legalább egy kérelem befut, hogy nő is focizhasson férficsapatban.

(via; fotó: Henk Jan Dijks/BSR Agency/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés