Azok után, hogy a budapesti vb-n két arannyal zárt Katinka, a rövid pályás vk-sorozatban Mireia Belmonte elvette a világcsúcsát 400 vegyesen. Fel is bőszítette.

Hosszú a Nemzeti Sportnak adott interjút, és megemlítették neki, hogy lám csak, Hosszú Katinka is ember, és nem robot. Az úszó elmondta, hogy edző-férje is ezzel vigasztalta, de:

Pedig az én célom, hogy robot legyek, hogy a külsőségek ne befolyásoljanak soha – a történtek azt mutatják, versenyzőként még nem jutottam el ide.

Belmonte kapcsán elmondta, hogy vigyázni kell rá, mert ha vérszemet kap, ráugrik a lehetőségre.

Másfelől viszont jól mutatja, hogy soha senki nem fog félreállni előlem! Nem sűrűn vallom ezt be, de elfáradtam Eindhovenre, leginkább mentálisan. Belmonte ezt megérezte, és erőt merített belőle.

Természetesen a Hosszú vs FINA kapcsán is kérdezték:

A világkupa szabályainak módosításával kapcsolatban (egy állomáson legfeljebb négy távot vállalhat egy úszó) azt mondta:

Biztos vagyok abban, hogy ellenem szól, de muszáj felvérteződnöm. Shane azt mondta: megpróbálhatnak megtörni, te el is hajolhatsz, de meg nem törhetsz! Senki se higgye, hogy feladom! Hiszen akkor ők nyernének...

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Xabi Alonso döntése miatt egy portugál edző lett a Liverpool A-opciója

A világ legkeresettebb edzője a Liverpoolt és a Bayern Münchent is visszautasítja?

További cikkeink a témában