Nincs mit szépíteni, egyszerűen kicsesztek a német F1-rajongókkal.

A száguldó cirkusz mindenhatója, Bernie Ecclestone egy tollvonással kihúzta a Német Nagydíjat az idei versenynaptárból, így 1960 óta először nem lesz verseny Németországban. Miért? Mert a pénz diktál.

Történ mindez azért, mert a Forma–1 első számú embere nem engedett a futam jogdíjának árából, a versenypályák – a Nürburgring és a Hockenheimring felváltva adott otthont a futamoknak – pedig anyagi nehézségek (csökkenő jegybevételekből adódó bevételkiesés) miatt nem tudták vállalni a rendezést.

Tény: tavaly meglepően kevesen (mintegy 52 ezren) látogattak ki a Hockenheimringre, pedig egy német csapat, a Mercedes német pilótája, Nico Rosberg az F1-viágbajnokság legfőbb esélyesei közé tartozott - ő végül Lewis Hamilton mögött a második lett az idény végén.

Lett volna megoldás: a világ autóipari nagyhatalma, a Mercedes-Benz jelentős összegű pénzügyi segítséget ajánlott fel, ám azt dacból, önérzetből vagy ki tudja, milyen indíttatásból, nem fogadták el a német pályák. Ez akár érthető is.

Az előző évekhez hasonlóan így is 19 futam lesz 2015-ben, ugyanis Mexikóval előbb 20-ra, majd a Német Nagydíj kiesésével ismét 19-re csökkent a versenyek száma.

Egy hagyomány megszakad, a német rajongók meg szívnak, és újra bebizonyosodik, hogy egy olyan rohadt rideg világban élünk, ahol a pénz diktál. Persze az üzlet világában minden másképp működik.

A megváltozott versenynaptár

  • Március 15. – Ausztrál Nagydíj, Melbourne
  • Március 29. – Malajziai Nagydíj, Sepang
  • Április 12. – Kínai Nagydíj, Sanghaj
  • Április 19. – Bahreini Nagydíj, Szahír
  • Május 10. – Spanyol Nagydíj, Barcelona
  • Május 24. – Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
  • Június 7. – Kanadai Nagydíj, Montreal
  • Június 21. – Osztrák Nagydíj, Spielberg
  • Július 5. – Brit Nagydíj, Silverstone
  • Július 26. – Magyar Nagydíj, Hungaroring
  • Augusztus 23. – Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
  • Szeptember 6. – Olasz Nagydíj, Monza
  • Szeptember 20. – Szingapúri Nagydíj, Szingapúr, Marina Bay
  • Szeptember 27. – Japán Nagydíj, Szuzuka
  • Október 11. – Orosz Nagydíj, Szocsi
  • Október 25. – Amerikai Nagydíj, Austin
  • November 1. – Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
  • November 15. – Brazil Nagydíj, Interlagos (Sao Paulo)
  • November 29. – Abu Dhabi Nagydíj, Yas Marina 
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Két sárga lap után miért nem állították ki a világbajnok kapust?

További cikkeink a témában