A Ferencváros nem hosszabbította meg a szerződését, a Vidi adott neki egyet.

A Mol Fehérvár FC bejelentette a Fraditól távozó német védő, Marcel Heister szerződtetését.

A 28 éves baloldali szélsővédő az elmúlt három szezont töltötte a Ferencvárosnál, három bajnoki címet szerzett és játszott az Európa-liga-, valamint a BL-csoportkörben is.

molfehervarfc.hu

A Fradi előtt játszott a Beitar Jerusalem, az NK Istra, az NK Zadar és a Hoffenheim II csapataiban is. Marcel Heister, aki Németországban született, de horvát felmenőkkel is rendelkezik, több mint 100 alkalommal lépett pályára a horvát és 70 alkalommal a magyar első osztályban – írja róla a molfehervarfc.hu.

„Örülök, hogy továbbra is Magyarországon folytathatom a pályafutásomat, a családommal nagyon megszerettük az országot. Külön köszönetet szeretnék mondani a MOL Fehérvár FC-nek azért, hogy hosszú távon számolnak velem. Bízom benne, hogy a következő időszakban sok szép fehérvári sikernek lehetek a részese. Alig várom, hogy bemutatkozhassak a Vidiben”

– nyilatkozta Heister, aki Petrjak után rövid időn belül a második Fradi-játékos, aki Fehérváron köt ki.

„Olyan válogatott szintű futballistát igazoltunk, aki tudja, hogy kell győzni. Ráadásul olyan poszton játszik, ahova mindig nagyon nehéz erősítést jelentő játékost hozni, márpedig ő ilyen. Nem indultunk nyerő helyzetből, mikor megkerestük, hiszen más klubokkal ellentétben csak a bajnokság végén vettük fel vele a kapcsolatot, miután bejelentették, hogy nem hosszabbít az előző klubjával.

Nagyon komoly ajánlatokat utasított vissza és döntött úgy, hogy minket választ, aminek nagyon örülünk”

– fogalmazott Kovács Zoltán sportigazgató.

Végül a Vidi vitte el a Fradi egyik legjobbját

Úgy tűnik, a Fradi elveszíti Ivan Petrjakot, aki a rivális Mol Vidiben folytatja.

Egyre kuszább a Petrjak-botrány a Fradinál: ki hazudik?

Most már mindenki nyilatkozik, de sok az ellentmondás.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hiába a fojtogató City-fölény, a Real Madrid jutott az elődöntőbe

További cikkeink a témában