Tyson Fury megpróbálja másodszor is megszerezni a nehézsúlyú világbajoki címet. Most sem ő az esélyes, ha viszont legyőzi Deontay Wildert, akkor az minimum egy hollywoodi filmsztori alapja lesz.

A Cigánykirály becenevű Fury a profi boksz egyik legszínesebb és legmegosztóbb személye az elmúlt néhány évben. Volt a csúcson, majd nagyon mélyre került, most meg egy igazi KO-gép ellen próbál újra a csúcsra jutni.

Fury 2015-ben a nehézsúlyú boksz történetének egyik legnagyobb meglepetését okozta, amikor legyőzte a 11 éve veretlen Vlagyimir Klicskót. Az ukrán nem tudott mit kezdeni a magas és méreteihez képest mozgékony angollal, a 12 menet végén nem volt kérdés, hogy új vitathatatlan világbajnoka lesz a nehézsúlynak.

Tyson Fury 2015-ben a Vlagyimir Klicsko elleni világbajnoki meccsen

Ezt követően elmondása szerint teljesen elveszítette a motivációját. Őt nem is a világbajoki címek motiválták, ő le akarta győzni az egy évtizede veretlen bajnokot. Már 14 évesen az volt a célja, hogy egyszer megveri Klicskót, és amikor elérte ezt, egyszerűen már nem érdekelte annyira a boksz.

Emiatt sorban elvették az öveit, ő meg közben drogozni és inni kezdett. Visszavonult, majd aztán mégsem, közben majdnem 170 kilóra hízott. Gyakorlatilag az egész bokszvilág elkönyvelte, hogy Fury többé már nem tér vissza, ennyi volt a karrierje.

Itt 28 éves és majdnem 170 kg Fury

Nemrég Joe Rogan podcastjének volt vendége, ahol őszintén beszélt erről az időszakról. Azt mondta, 27 éves koráig nem drogozott, de a Klicsko-verés után berántotta az éjszaka: rengeteget ivott, drogozott, depressziós lett. Reggel felkelt, és azt kérdezte magától: mi értelme az életének, miért érdemes felkelni? Családja volt, pénze, mégis úgy érezte, nincs semmije. Egy évvel a világbajnoki meccse után odáig jutott, hogy meg akart halni. Egy Ferrarival 305 km/h-s sebességgel majdnem egy hídnak hajtott, de az utolsó pillanatokban meggondolta magát, a családjára, a gyerekeire gondolt, nem akarta, hogy a gyerekei úgy nőjenek fel, hogy azt hallják, az apjuk a könnyebb utat választotta.

Ezután pszichiáterhez fordult, majd volt egy fordulópont az életében, azt mondta, akkor érezte, hogy minden teher lekerült a vállairól. És ekkor döntötte el, visszatér, és megpróbál újra világbajnok lenni. Persze először meg kellett szabadulnia egy laza 60 kilós súlyfeleslegtől, csak utána gondolkodhatott a bokszban. Idén volt már két felhozómeccse, egyiket sem lehetett igazán komolyan venni, most pedig a veretlen WBC-bajnok, Deontay Wilder ellen próbálja ismét sokkolni a világot, ahogy tette Klicsko ellen.

A Bronz bombázó becenevű Wilder 40 meccséből 39 alkalommal KO-zta ellenfeleit, és Furyhoz hasonlóan veretlen. Sokáig az a kritika érte, hogy az igazán minőségi ellenfeleket elkerülte, de idén márciusban Luis Ortiz ellen bizonyította, nem véletlenül bajnok, a kubait egy fordulatos, borzasztóan kemény meccsen végül a a 10. menetben tudta kiütni. És mindenki arra várt, hogy Anthony Joshua ellen címegyesítő meccset fog vívni, de az a bunyó egyelőre elmaradt – állítólag Joshua csapatával nem egyszerű megegyezni –, így Wilderék elfogadták annak a Furynak a kihívását, aki bár inaktív volt 2016 és 2017 között, de még mindig a nehézsúly egyik legjobbja és legnépszerűbb bokszolója. És ha Wilder legyőzi az angolt, akkor vélhetően megkapja végre azt az elismerést, amit talán már megérdemelne.

Wilder miután kiütötte Ortizt

Mert hiába amerikai és nehézsúlyú világbajnok, Wilder az USA-ban ugyan ismert, de jelenleg még közel sem szupersztár. Fury a legutóbbi sajtótájékoztatón azzal cukkolta, az Egyesült Államokban is mindenki tudja, ki az a Tyson Fury, Wildert azonban alig ismerik.

Vasárnap hajnalban tehát jön az év legjobban várt nehézsúlyú bokszmeccse, amely igazi klasszikus lehet, ha hozza az elvártakat. Tyson Fury nagyon mélyről próbál újra feljutni a csúcsra, ha sikerül neki, akkor egycsapásra ismét a sportág egyik legnagyobb sztárja lesz. Wilder pedig a kritikusait szeretné elhallgattatni, és végérvényesen bebizonyítani, hogy valóban kivételes bokszoló, az elmúlt évek legnagyobb KO művésze.

Ha az előző meccseiket nézzük, akkor egyértelműen a Bronz bombázó a favorit, pályája csúcsán van: magabiztos, erős, a legjobb korban van. Fury azonban egyik idei felhozó bunyójánál sem volt meggyőző, egyértelmű, hogy Wilder ellen sokkal többre lesz szüksége, hogy egyáltalán esélye legyen. Olyan véleményt is olvasni, hogy a Cigánykirály csak altatott, azt akarta, hogy Wilder lebecsülje, közben meg a dumájával teljesen belemászott a bajnok fejébe, és a Klicsko elleni formáját hozva simán kibokszolja a kevésbé képzett Deontay Wildert.

Mi lesz a Wilder-Fury bunyó végeredménye?

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon