A Sky munkatársa a nyakát tenné rá, hogy a 19 éves tehetség otthagyja a Dortmundot idén nyáron.

És ezt egy somolygásra alapozza Jesco von Eichmann, a Sky Germany újságírója.

„Sancho a nyáron klubot vált, ez biztos, az viszont még nem tisztázott, hol folytatja. Michael Zorc, a BVB sportigazgatója az előző héten azt mondta, egyelőre nem érkezett ajánlat Sanchóért, ám amikor ma ismét rákérdeztem nála, akkor csak elmosolyodott.

Lesz itt még több ajánlat is, Sancho folyamatosan fejlődik. Korábban voltak gondjai a hozzáállásával, többször is késett, ám ezeken változtatott, és teljesen megjavult. Edzéseken nagyon keményen dolgozik, az edzője rendkívül elégedett vele.

Jadon Sancho még csak 19 éves, de egészen döbbenetes számai vannak: ebben szezonban 29 meccsen 15 gólt szerzett, emellett kiosztott 17 gólpasszt, ami kettővel több, mint amennyi Messinek van.

Az angol tini 65 Bundesliga-meccsen lépett pályára és 60 gólban volt benne – 25-öt maga szerzett, 35-nél pedig előkészítő volt.

Hogy ki veheti meg? Inkább az a kérdés, hogy ki nem, mert már mindenkit lehetett hallani kérőként. A legerősebben a Manchester United, a Chelsea és a Real Madrid tartja rajta a szemét a szélsőn, és vélhetően

minimum 140-150, de inkább 180 millió eurót kell utalni érte a Dortmundnak, amely 7,84 millióért vette.

Persze a Borussia már fel van készülve ezekre a transzferekre, Haaland már övék, a 17 éves Giovanni Reyna pedig már készen áll Sancho pótlására.

Haaland megint betalált, de most mégsem ő volt a legérdekesebb dortmundi

Pompás találattal lett a Német Kupa legfiatalabb gólszerzője az amerikai fiú.

(Fotó: Federico Guerra Moran/NurPhoto via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

Már csak két-három poszton van kérdőjel a magyar Eb-keretben

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés